A dolgoknak -sokszor az életben- nincsen olyan határozott körvonaluk, mint egy Gaugin avagy Rippl-Rónay képen. Így tehát végük sem. Mire a Balodali Ifjúsági Társaság hivatalos megszületését bejelentették, a KISZ-nek már vége volt. 1987-ben vagy 88-ban nem is értettük, a homályos folyosók poros törtcsiszolt műkövén kiknek is a cipősarkai kufircoltak fényes csíkokat a függetlenített KISZ-titkárok irodái előtt -hiszen még a legendás xanzavérák is halálos kiszáradásban sorvadoztak. Síkhülyének gondolták az utolsó KISZ-titkárokat, konokra húzott szájacskáik sarkában az omnipotens mosolykát az idiótizmus jelének. Amúgy is a Tettesd A Hülyét Ha Jót Akarsz Magadnak Mozgalom délnapjai voltak ezek, különösen az 1959-1969 között születetettek vágásában...

Ki hinné, de a Mindenhatooooo alig ad ki találatot, a xanzavérára semmit sansaverára is csak szöveget. Mint a BIT-ről is alig találni lexikális adatokat.

Fogalmunk nem volt, a 80-as-90-es évek fordulóján, mi lehet a buli abban: ~-titkárnak lenni. Mert a sima mezei tagság csak fantáziálhatott arról, hogy most akkor majd a ~-klubban a videolejátszó meg a csocsóasztal majd a szokásos szocialista reláció*-ban, azaz a selejtezési jegyzőkönyvek meg-és aláírása után a ~-titkárok és bennfentesek magántulajdonába kerül.

A ~ Központ Bizottságának utolsó főtitkára Nagy Imre volt... ne is pörgesse senki utána a Mindenhatooot... kedves arcú, jólfésült (am. katonás.. olyan kisfiús, mint Kedves Vezetőnk haja ma) fiú volt.. és "dicstelen botránnyal" köszönt el a közéletiségtől, ugyanis véletlenül hasraesett egy egyszemélyes KFT-tulajdonosaként valami nagyobb volt-MSZMP (tehát állami!) -vagyonszeletben. S míg az ország lakossága az akkori médiahack-ben az Itt csörög a mogyoró!-ra figyelt, addig persze kisebb és jelentéktelenebbnek látszó KISZ -funkcionáriusok nagyobb diókat ott kaptak ki, a legnagyobb csöndben...

..ugyanis az ország tele volt kisebbnél is kisebb, titokzatos nevű állami vállalatokkal, amik mindenki, még az alapító minisztériumok és állami főhivatalok előtt is rejtett tevékenységet folytattak. De akár modernebb (kft. Rt.) társasági formákban is.

Szajkómunkásaink szivesen tévesztették meg a ócskának és buttának nézett olvasó népet azzal, hogy az 1989-90-92-es privatizációs jelenségek a vad illetve korai szabadversenyes kapitalizmus megszokott elemei. Az MSZP első főpéztárnoka Máthé László nevéhez füződnek nagy privatizáiós bulik, többek között a Kossuth Könyvkadó -project. Ezek az ügyletek olyan fölháborító módon zajlottak le, hogy egyenesen az MSZP központi ideológiai folyóirata a Mozgó Világ tálalta ki részleteit.

Vagyis ami az adott jelenkorban (ti. 1988-92) nem látszott olyan jó bulinak (ja, a buli szó a ~-végnapjaiban afféle része lett a mozgalmár szlengnek!), arról ma úgy tudjuk, hogy tulajdonképpen csak egy kis véééletlenül a megfelelő időben a megfelelő helyen-levésbe számított...

Előre fázom, mi lesz, ha Dr Tsabeekaa rektor vezetésével az E-on Politikai és Médiatudományi Egyetem faros-Ikarusznak hoaxált időbusza begördül a veszprémi ~-vezető képző tábor elé, 1972-be, elsőként Dr Ördög Zoltán professor-superbus tanszékvezető kiszáll, s a sok kis nebuló lesajnálván hátbaveregeti a ~-es ifjakat, megrácigálja original barkóikat s a leányok Angela Davis (ma mikrofonfej) frizuráját azzal, hogy fuu, de ők már egy mennyivel többet tudnak polit-marketingből. Bízom abban, hogy ott lesz velük Urbangeri bácsi oktató, aki tud is még valamit a kor ifjainak politikai felkészültségéről. Mert bizony-bizony, az még ma is kenterbe veri a sok kis média-nebuló lyószamiszikés szűzi ábrándjait arról, hogy mi is a jó agitprop...

 

*a korra, 1977-1997, jellemző szleng. A szocialista reláció a sima mezei üzemilopástól nagyjából a selejtezésijegyzőkönyvekkel lepapírozott magántulajdonbavételen át a politikaikorrektül privatizációs anomáliákig (rablógazdálkodás /viszem, amit érek/ elpocsékolom ócskavasáron stb) terjed értelmezésben...

22 komment

Címkék: kisz

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr93996106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tokfalvi 2009.03.17. 20:33:36

Szép dolog az erkölcsi felháborodás, és természetesen nem lehet szabadversenyről beszélni ott, ahol a folyamat végpontja előtt végig nincs szó szabadversenyről, de ebben a helyzetben nem volt olyan recept, ami erkölcsös is, meg általánosan alkalmazható is (a reprivatizáció még a cseheknél is korlátozottan ment, hát még nálunk hogy ment volna...) A magyar ipar elég nagy része ténylegesen ócskavas volt műszaki és gazdasági értelemben. Volt, amit kidobtak az ablakon, pl. politikai okból. Nekem is vannak privatizációs rémtörténeteim, az egyiket nem is merem megírni, de van, amit meg fogok odahaza. (Nem ismerem Máthé et. és a Kossuth Kiadó történetét, de figyelembe véve a pártkiadó piaci értékét, ha ennek a privatizálásából pénzt tudott csinálni, az komoly teljesítmény.) Azt sem egészen értem, hogy mért 92-ben hagyod abba...

is 2009.03.17. 23:48:20

szép dolog az irodalmi érték, de aki nem élt akkor, az ebből egy kukkot sem fog megérteni.

S. Annyi 2009.03.18. 00:02:41

Melletted elvtárs a KISZ,
rajtad van elvtárs a KOSZ!

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.03.18. 00:05:00

@is: na és, ha így lenne?
persze nem így van, mert mondjuk, az én gyerekeim megértik - vagy megkérdezik, ha érdemesnek találják, én meg értem, tehát el tudom magyarázni nekik.. attól mert élnek a Földön analfabéták, nem kell mindent piros almával és banánnal, meg eprecskével magyarázni, meg betiltani a könyvnyomtatást, és átállni a hangoskönyvekre. és attól még, h élnek féllábúak, érdemes párban készíteni a cipőket, nem gondolod?

magyar-magyar szótár 2009.03.18. 06:43:47

@Tokfalvi: A Máthé-féle lenyúlások éppenséggel A Párt akkor még frakciósnak zímtó ideológiai folyóiratában [Mozgó Világ](Néptáncos Tagozat) tárultak föl. A Kossuth kiadó lenyúlása legyen örvendetes.
Tokfalvi -egyszerű. Én mindig ezt az ügyletet szoktam felvázolni. Képzeljünk el két nagy kupacot. Az egyik kupac az, amit az un. "MSZP"-s üzletkör nyúlt le az állami vagyonból. A másik kupac a büdösfaszistákok, fedexxálattok, torgyánista dúló fenevadak, antallisták cuzammen, de úgy, hogy a Videotont, mert Széles Gábor fideXXXmiljáárdoss ide veszem , akkor is, ha küönben a VIDEOTON menedzsmentje egyébként olyan vérszocialista, hogy Orbán nevét a kurvannya nélkül ki se tudják pökni a szájukon, nem baj, legyen Széles a jobboldalilenyúlás oszlopa és számítsuk kártételnek a Videoton megmentését. (Viszont dicső tettnek a Kossuth Kiadó megmentését) Na. Megvan?
Akkor vegyük a két kupac egy-egy ezrelékét, mint csengő €-kat? Megvan?
Jó, akkor én viszem az MSZP-sek által megkaparintott vagyon egyezrelékét, te meg a büdös jobbos hóttfaszistaálatokét. Köszönöm.
Nem arról van szó, hogy a "jobbosok" morálisan tüchtigebbek lettek volna. Hanem: 1. Nem is fértek hozzá a jobb koncokhoz. 2. egyszerűen balfasz hülyék voltak.
A vezérlő értelmiség szíve balóódalt dobog. Ugye. A többi a futottak még rovat, a kaparjkurták.

magyar-magyar szótár 2009.03.18. 07:30:14

@Tokfalvi: Az egyik [ a szó SZOROS értelmébe véve] legaljasabb hazugság volt az, hogy a magyar ipaar amúgy is egy ócskavas. Gyűjteményemben soksok példa van , milyen lenyúlások ürügye volt ez, egész gyárakat adtak le az ócskavasba. Holott egy közgázos szóróéves gólya is tudja, hogy a gépsor, a szalag egy dolog.. a japánoknak pl a Videotonban a puszta falakon és a régi törzsgárdán kívül semmire nem volt szükségük a televíziógyártó üzemrészből.
Az autóalkatrészipar detto -és a járműipar is.
Itt van mindjárt egy szép csepeli példa a gyűjteményemből: az acélszalag hasítás. Űrtechnika ide, lézer és kompjuter oda, az acélszalag hasítás technikája 150 éve ugyanaz. Profi kezelő és régi gép a régi technikával. Ez A Művek májere megkaparintotta azzal, hogy "ócskavas" az egész és egy fillér belefeccölése nélkül országos monopólium az órarugó mérettől a méterszéles rugóacélig.
Azon szálazhatunk, hogy vezérlőértelmiseggjeink báboci módján csak butaságból asszisztáltak ehhez a hazug beálításhoz, vagy a zsírozásuk is belejátszott.

Én, mint sok értelmisegg, Vitányi faszán, meg Ferge Zsuzsa faszán nyőtem föl. Egyszerűen nem tudok A Tanár úrról rosszat feltételezni, szerintem életében csak egyszer tévedett -de akkor orbitálisat és sorsdöntőt. Hallottam én, két fülemmel Almási Miklóst mint termelőszövetkezeti szakértőt is megnyiltkozni..
Talán ez is baj volt, hogy vezérlő értelmiseggjeinkben az a hamis tudat dógozott, hogy a rencervátás spanyolviaszkját ők kakilták.

Ma már a jógyerekeknek (a kijazakisztitkár-nemzedéknek, a matula-pont-hu agyúaknak) be lehet adni azt a mesét, hogy a társasági törvénnyel kezdődöt a rencerváátáás -ami ugye "refómkommonista" tanálmány. És pl it lehet elcsípni a lényeget: hiszen az ekkor az MSZP krémje által eredetileg a gyerekeknek buliállásra alapított álrészvénytársaságok voltak a "privatizáció" lényeges ugródeszkái.
És, mint a példa mutatja, nem biztos, hogy a nagy KISZ/MSZMP lenyúlásban a vivőnevek[Nagy Imre] kaszálták a legnagyobbat. Vagy a balfácán Kapolyi, ugye... Szerintem a lista 260-342-ik helyezettjei többre vitték..

Azhát 2009.03.18. 07:45:17

Én se értem pontosan, hogy mit akarsz mondani ezzel a szöveggel... pedig én már éltem akkor.

Tokfalvi 2009.03.18. 09:08:09

@magyar-magyar szótár:
Az utolsó mondattal egyetértek, de szerintem ezzel együtt optikai csalódás (csalatkoztatás) áldozata vagy.
Széles Gábor pl. úgy jobboldali, mint Vlagyimir Putyin. Hozzá képest Nagy Imre (aki egyébként a Caola privatizációban remekelt mindenki meglepetésére) egy nemzeti polgár. Nyilván azt hiszed, hogy hülyéskedek, pedig nem.

Nem volt itt jobboldali, csak talán néhány hazatelepült csodabogár. (A tragédia egyik alkatrésze éppen az, hogy ahhoz képest, amilyen sokan kimentek, milyen kevesen települtek haza. Ellentétben a csehekkel, lengyelekkel, románokkal, észtekkel etc.) Amit a nagyközönség jobboldalnak és baloldalnak lát, azok tkp. a szocialista ún. elit különféle okokból kölcsönösen berágott frakciói.

Ócskavas: a japánoknak igazuk volt, már amit a VT szórakoztatóelektronikai részlegét illeti. Én még emlékszem arra a nemzetközi tesztre a 80-as évekből, ahol a VT hangfalat körbekacagva az utolsónak hozták ki, megjegyezvén, hogy persze ez a legolcsóbb, ami nem hátrány. De ha már az se...

Ami nem volt ócskavas, az vagy megmaradt így vagy úgy (pl. Dunai Vasmű, erről volt szerencsém írni egy posztot), vagy kisvállalkozásba menekült (példa a szerkesztőségben), vagy a fent említett frakcióvillongások áldozatául esett (Mikroelektronikai Vállalat - erről meg még fogok írni.)

magyar-magyar szótár 2009.03.19. 06:22:05

@Tokfalvi: Az oldaliságiok megítélésében tökéletesen egyet értünk. (Amúgy a Közgázos Fiúk-nak [Külkeres Fiúk-nak is]balóóódalt dobog a szívük.)
A vas -és acélgyártás a legfaszománytossabb... ugye. ha vééletlenül egy picit továbbhúzza az ócskavasfeldolgozó kapacitásunk, akkor beleér a nemrég lecsengett booom-ba.

A VIDEOTON 1990 utáni történetét érdemes lenne megírni. Hogy ne mindig csak a negatívat szajkózzuk. Nemmellesleg pl a a 2001-es Sony-project a csúcstechnikát vitte be a gyárba (pont a lőszergyár földhalmai helyére...) Szerintem a Holding a legmodernebb vállalati és személyzetpolitikai módszereket alkalmazta. Súlyos hiba volt Széles részéről 2002. februárjában (vagy mikor..) beülni a FIDESZ erkel színházi valamilyengyűlésére, ezért kb 10Mrd Ft-ot fizetett vagyonvesztéssel, sőt, emiatt támadták agyon ("szabályos tőzsdei műáveletek" keretében) az Ikaruszt is. Ja, amúgy a magyar autóbuszipar köszöni, jól van..

Elképesztő, hogy ennek a két évtizednek a legfontosabb történetei nincsenek meg, tényfeltárni csak politikairányvonalnak benyalva lehetett. Ma meg már nincsenek is [???] feltárnivaló tények. (A bááboci Rajnai, ahogy a Malom Center árnyékban elindult a Zóbbánynyé szőlője eránt. Maga a Májer Aranka-ügy megérne egy tényfeltáró riportot...)

Tokfalvi 2009.03.19. 08:46:59

@magyar-magyar szótár:
Széles: nehogy már sirassam. Favoritra tett, elbukta, üzemi veszteség. A magyar bigbiznisz többi jeleséhez hasonlóan ugyanúgy szimbiózisban volt a mindenkori állammal, mint akik támadták, és a veszteség nem zavarta meg abban, hogy egészen 2006 nyaráig adja a nagy centristát mint fő gyáriparos. Ő az, akinek az első milliójáról nemhogy nem szabad kérdezősködni, de szigorúan tilos.

Tényfeltárás: Hát, van, amiről nekem van több infóm. Szerintem ha az igazi nagy, véresen komoly ügyeket megpiszkálnák, annak nem csak jellemgyilkosság lenne a vége (valahogy mindig az újságíróról derül ki, hogy egy rohatt korrupt hazug disznó, sohasem a politikusról, akinek az egyik cimbije finanszírozza az ellenleleplező lapot, a másik lekötelezettje ott ül a bíróságon, a harmadik esetleg az ügyészségen, zárójel bezárva), hanem tényleges, amúgy oroszosan.

magyar-magyar szótár 2009.03.19. 08:54:10

Hazatelepült csudabogár: Jaj, van a gyűjteményemben egy pompás darab, id.Blazsejovszky Rudolf, A Copfos, aki argentin feődbirtokosnak adta elő magát s közben egy osztrák feődszerző konzorciumnak strómankodott. Afféle '56-os kallódó. (Százezer ilyen emberünk ment talonba). Na, de Rudi bá' aztán bosszút állt! Szóval: egynémely csudabogarak kolorádóbogarak vótak inkább :))

ekkerjoz 2009.03.21. 07:01:32

@magyar-magyar szótár: Rudit személyesen pofoztam le, két egyszerű embere közbe se nagyon szólt. Nem tudom, mi lehet vele, itt mindenki úgy tudja, Szentendrén lakik, de szerintem guggol valahol. Szegény Jutkát sajnálom, fain csajszi volt, míg gorfit sütött.

magyar-magyar szótár 2009.03.21. 08:07:52

@ekkerjoz: Én úgy tudom, hogy egy lakatlanszigeten élnek, mint Marci Görögországban, ott huzigálja a bűrösvirslit J.

Tokfalvi 2009.03.21. 10:31:07

@magyar-magyar szótár:
Amúgy kíváncsi vagyok, melyik párt meri előbb bedobni a köztudatba, és mikor, hogy Seres Máriának Mayer Aranka a jobbkeze. ;-)

magyar-magyar szótár 2009.03.21. 15:58:41

@Tokfalvi: Eddig úgy tudtam, Seres Mária TomGecc maczája.

Tokfalvi 2009.03.21. 16:09:22

Nem, az a Blogen. Seres Mária ötlete csak úgy megtetszett neki (nekem is), azért kereste meg a hölgyet (én nem).

magyar-magyar szótár 2009.03.21. 16:09:28

Szerintem az egész Máyer Aranka ügyben mókásabb Aranka útja a Blikkből az ÉS-hez. És az, hogy ki zsírozta a témát, mert hogy Aranka nem ingyen csacsogott, az biztos. Ez a Máyer Aranka luffballony a magyar sajtótörténet szégyene.
Főleg innen nézve, hogy a mai Kamarilla lényegében szakadatlan taggyűlés is. (És a Pick meg a Bábolna Rt nem vótak szen 'tehenkék.)

Tokfalvi 2009.03.21. 17:25:23

@magyar-magyar szótár:
Az előzőhöz: helyesebben Blogin.
Ne haragudj, ezt a történetet elég alaposan ismerem, beleértve a rátelepített fideszes fabrikátumot (amit nagyon remélem, hogy nem veszel készpénznek), a módszereket, azt, hogy hol van becsempészve a logikai hiba a bírói ítélet indokolásának 20. oldalán, és azt is, hogy ki fogalmazta, meg még azt is, amit hol tisztességből, hol tisztességtelenségből nem mondtak ki. Komolyan képzeled, hogy ebben az ügyben mindenki korrupt és hazug disznó, csak Orbán nem?
A szégyen nem a sajtóé (pontosabban de: az ÉS-en és a Hírszerzőn kívül még csak nem is értették, hogy mi történt), hanem a görény és ostoba politikusoké _mindkét_ oldalon. (Összesen két kivételről tudok, és az is tulajdonképpen csak egy. Seggbe is lett rúgva a saját pártjában. Szoci az illető, ráadásul.)

magyar-magyar szótár 2009.03.22. 06:11:30

@Tokfalvi: Ez egy hosszú történet. Erre csörög a mogyoró -a diót meg ott kapják ki csöndben. Pl neked nem kell itt kirészleteznem a korrupció lényegét, hiszen olvasod Hamvast. Belemerülhetnénk abba is, hogy a megmondó emberek hogyan feredéztek el kényelmes királycsináló & majdéntúúúdom szerepükben... anélkül, hogy egyszer is, bármelyikük is fellt vóna és aszongya: Ezt elbasztuk, az nem így volt, hanem. Bérnyal és bérszopik a sajtó -19 éve. Egyre kevesebb embernek fizetnek. Ez az "öszezuhanás" is korrupttá tesz.

Nekem a Máyer Aranka üggyel az a bajom, hogy pitiáner. Nincsen hordereje. Teszemazt -és ezt érdekes lenne meg coccojológijázni, miért- vagy 333 [ex vagy működő] OGY képviselőnek van szőleje. Meg politikusnak. Meg másegyébvállalkozása.
Azt hiszem, mindketten világosan látjuk, hogy az oldaliság rulettszerű. Ha elkezdem eszemisége felől koncolgatni pl a vidéki [ NB.III és megyei elsőosztály] "politikusokat", akkor sokok MSZMP funkci volt, azaz tanult ugyan valami pöolitikát.. ha a másnaposságtól fogott az agya a fejtágítókon, de alapvetően tökhülye.
Én egészen más metszését látom a "politikai" életnek, mégpedig retrográdokat látok meg haladókat. Kléptelen vagyok emeszpés meg fideszes meg eszdéeszes sávokra bontani, én vak vagyok ehhez a felosztáshoz...

Ahogy az irodalmi életben az Aczél nélküli aczélosság, a zeneiben a Bors nélküli Jenőség, úgy semmi nem változott a sajtóban sem, ha csak Tamás Ervin hírhedett 2006. marcziusi, retrográd-reakciós mondását nézzük: "Gyurcsánynak tízszer többet engedünk meg, mint Orbánnak"

És ezzel érkeztem el a baj gyökeréhez.
Primitív emóciók munkálnak -pl benned is. Úúútálod a zóbányokokat és wuuu, de el lettek kapva a Fiúk a szőlőben "riport" sorozattal. Ne bonyolódjunk a maszatba a lufballony felszínén. Ez egy könnyű ügy volt.
Nézd barátom: Ha indítok egy netújságot Hatalmas Lopások címmel, akkor az olvasók nem bolti csenegetésekre lesznek kíváncsiak. A Fijúkaszőlőben-nek nincsen tömege. Pihe. Avagyis pthiha az egész. (Vö.: "Pirosgázolajat csak a lakitelki emdéefkútban mértek teherautókba")

A morál visszavág. Dr Kovács aszonta a műkaki természetazonos szagosításakor, hogy a fijúkaszőlőben nem a FIDESZ ügye, hanem konkréte Orbáné. De azért a címezést már blikkesíteték.. és ez a morál aztán megette az egész ügyet.

Nézd, voltak Gyurcsánynak azok a fejtágítói, amikor a neki nyami szajkómunkásságot okította pár csütörtökön 2004. őszén. HA Dr Kovács következetes, feláll és megkérdezi, mért nincsen egy sem itt a magyarnemzetes picsák & faszok közül? Mert? -akkor ő elmegy, mert akkor ez innen [hamvasi érelembe véve is] korrupciós cucc.

A "gyökerek" a bányában vannak: Zarándok bányásztársa, az öreg Orsós cigány cégmérete (ez Zarándok közlése) 10%-a Zarándokénak. A Zarándok ügylet rendkívül primitív volt, de ebbe ne menjünk bele. Nem politika, hanem zsarolás volt, és ami röhej: Vérszocialista beálítódású vállalati embereket szeretett vóna zsarolni (ár-ra..) Amikor a sajtó lecapott a témára, politikaiszekeret vélt tolni.. holott Zarándok maszekl és meglehetősen szimpla unásigismert formátumú ár-zsarolásának kedvezett[volna]. Nézzük csak ezt: Van KÉP-ed az öreg Orsós cigány bányájáról? Már abban a korban a kamerát médiabárisnyák függőlyös seggelyukába beledugták de az Orsós cigány bányájáról a 7ek -ben találtam valami nyomorult [használhatatlan] képet.

Ez nem tetszik nekem, hogy Fényestekintetű feneokossaink (Dr Kovácsra, mint Kedves Bátyámra tekintek ... Váncsánál számomra különb szellem nincsen... ésígytovább ... az én egyik mesterem "filoszemita barom" cimkét hordozott a hátán, és az ő barátja meg Dippold Pál volt, méghozzá a legpaszománytosabb időkben. Ez azonban egy. S más az, hopgy a Medgyesy-botrányt "Kulcsár ügynek" hívjuk. Aztán az egész Kulcsár ügy lecsöngése ugyebár.

Nézd csak napjain (óráink) eseményeit. Kibukik a megmondóemberekből a marinéni-rozinéni, az, hogy bizony-bizony, ők is privát, személyes szimpátiáik alapján szűrnek.

Tudod Tokfalvi, mikor jöttem rá, hogy nagy baj va? Én a Tanár Úr-ra is felnézek. A Haza Főeszetokjának tartom. Egyszer egy állófogadáson láttam, Orbán kurvannyát szidta kidagadthalántékerekkel, a szájából repkedtek a morzsák szana szét. És ez szíven ütött: zsigerből nem megy ez. Gyűlölködve semnem sakkozni[=politizálni] semnem bokszolni nem lehet. Az indulat nem öntheti el az embert.

Te, mint népünk nagy tanítója, valamennyire felelősséggel is vagy.
Pl a rajztanárunk az általánosban évente 3-3 órában diát vetített, képzőművészeti alkotásokat. Az a figura, akinek Munkácsy a netovább. Már Rodin anagárr vót neki. És... hyogymondjam, ebben a mindentlefikázásban, ami zsezsegteti itt is a felszínt, köpködte Rodin műveit, hogypl szerinte nem is lehet úgy ülni, ahogy A Gondolkodó szobra ül.. én meg.. dacból s csak azért is, beültem. S erre ő adott egy taslát: a padok közé hemperedtem. Ennek ellenére 3-4 évembe került, mire a vakvágányról, ahová az a rossz tanár tolt, visszacurikkolhatam. (Bartókkal detto ugyanígy jártam...)

Vagyis... Rövidrezárva. A Fijúkaszőlőben cuccban a tragikus a mérete volt a dolognak. A feltárt korrupció fajsúlya... nem haladja meg egy sima sajtókakiét.

Én értem, hogy mire gondolsz.. hallottam már ezt, hogy azért nem működik a tényfeltárás, mert többel köti be a (Tüske a köröm alatt -jelenség) az újságíró, mint az, akit "lelelpleztek".

Azt te sem tagadhatod, hogy morális válság van.
Szerinted, és népünk más nagy tanítói és megmondóemberei szerint elsősorben a büdös ergyanép a felelős, a barmok, akik fölvették a hiteleleket, az alföldimentalitás, a cselédmentalitás, a hajdú s kuruc hagyományok.

Szajkómunkásaink a legroszabb néptanítók voltak, csak a katedráról, csak vonalzó és rexütő asztallappüfölésekkel, élből, zsigerből, indulatból, az elfogulatlanság csak duma volt. Körmösök.

Én viszont aszondom, hogy ez a büdös ergyanép 1990-ben nem a kapitálizmusra szavazott marczius-ban. Hanem arra, hogy az a sok okos és szép ember (főműsoridőn kívül megyen pár percekben cikázva az m1-en egy kis nosztalgiaöszeállítás) .. A sok okos és szép emberre szavazott a nép. Szerintem ezek a szép és okos emberek csődöltek be, nem a büdösnép. A büdösnép adott. Senki számára nem lehet meglepetés a megmondó és jajdeokos emberek közül az, hogy a nép koszos, tahó és büdös, ergya, zabál, két kézzel nyúkál a svédasztalra és amit kiraknak, azt viszi, amint éri.
Bűnözői alapattitüd: környezetét cinkossá teszi.
És ebben a szarban, amiben vagyunk, korrupt és cinkos disznókká züllöttek szajkómunkásaink is.
És ez a baj.
Hogy a fijúkaszőlöben fajsúlya egy sima sajtókorrupciós ügyletnél könnyebb...

Hol korrupció van, ott korrupció van. Bokros két éve jól megaszonta: Magyarországon a korrupció intézményesített. Tudjuk azt Bokrosról, hogy politikaianalfabéta.. nem ért a politikához. És tessék: Most úgy szopatták be cinkosságba, ahogy Bankos Raóccsi szopatta be a Hivatalt, amikor egy kicsicsázott cocpoltosházat "szolgálati lakás" céljára eladott nekik. És most már erre az ügyletre.. mutathat, amikor további bulikat nyom rá..
Ésígytovább, ésígytovább. És MOST kérdem én: egyetlen hang eltért-e a kórusban a Bokros műbalhé tálalásakor? Egyetlen újságíró is rá mert-e mutatni arra, hogy míg a mogyorót emitt csörgetik, ez a Bokros téma négy nagy csapás lehetőségét adta Gyurcsány kezébe?
Merészeli valaki a Bokros név akusztikáját MOST megvizsgálni januári, tavalyi és mondjuk 6 évvel ezelőtti állapotában? Senkinek nem tűnik föl, hogy éveken át a tehetséges nyírségi színesfémkereskedő a "pénzügyminiszterünk" és nemhogy Bokros, de még az ŐSzödi Beszédben olyan ügyesen lesajnált Surányi sem, még válság-ban sem, nem bukkan föl, ahogy más , a jóoldalnak tüchtige nevek (akár Petschnig is) nem és nem? Neharagudj, de apám kaszáját se érdekelte januárban Sólyom meg a beszéde, de az érdekes volt, hogy nem szólalhatnak meg A Büdös Nép előtt a jógyerekek számára alkalmas nevek. (Mert Bokros a "Bokros csomag" névadója -ám azért csapat is volt ott...)


Nem. Most a bérmackó jujong (mint egy gyircsányista marinéni) hogy "Neveket! Neveket" -na, de hát honnan lennének [minknékünk, marinéniagyújaknak] ismert nevek, amikor legutóbb Szili Katalint bekkelte ki a titkos tanácsadói csoport..

És most udvariasan hallgatok arról, amikor te is beálltál a Sólyom-köpködés-be, sőt, vezérszónok voltál abban.

magyar-magyar szótár 2009.03.22. 06:19:47

(folytatás)
Egy nagy-nagy Tiszta Lapot kéne nyitni.
Ha egy általános iskolát néhány pedagógiai bűnöző tönre tud tenni... akkor Népünk Nagy Tanítói között is elég csak néhány korrupt gazember.

1990-ben volt egy (hehehe: markáns!!!) politikai szimpátia-pászmám. Viszont politikailag jólképzettnek tartottam magam s az volt a véleményem, hogy minimum 4 éven át átmeneti kormány kellene. Ha "fóradalom" nem lehet, akkor legyen rendes átadás-átvétel. Most ugye nem szabad arról beszélni, hogy az Antall kormány "miniszterei" hogy -s mint jártak a minisztériumokban. A Struktúrával ugyebár.
SZinte depresszióba süllyedtem, amikor megláttam a szimultán két oldalát, az egyetlen profipolitikai erőt s a másik oldalon az amatőröket.
Azt viszont nem akartam elhinni, hogy a kibiceket a profik kilóra megveszik.
A kibicnek ebben [abban, ami volt...] a szituációban nem kuss, hanem a kibicc igenis UGASSON BELE...

Gondolj csak bele: a taxisblokád hősiességeiről mindig beszélünk, a konkrét kiváltó okról ("A kormány hazudott!") nem.

Tokfalvi 2009.03.22. 08:59:06

@magyar-magyar szótár:

Sok mindenben most is egyetértek, de:

Először is már rég akartam mondani, hogy ahogyan te látod a sajtó nemfideszes felét (központilag kidolgozott manipulatív terveket szolgalelkűen vagy önhitt gyanútlansággal végrehajtó, egységes falanx), az nem más, mint az a torzkép, amit a fideszes sajtó (főleg 2006 előtti, még hadseregszerűbb) önmagából kiindulva átvetít az ellenségre. Azért gondolod azt a verziót igazabbnak, mint mondjuk az enyémet, mert nekik összehasonlíthatatlanul jobb az erősítőrendszerük. (Dr. Kovács pl. sose volt jelen Gyurcsány, se mások fejtágítóin. Van a sajtómunkásoknak egy köre, amit a szocik kézből etetnek. Pontosan lehet tudni, hogy kik ezek, ők kapják a jattot és a kitüntetéseket, meg szokta írni az újság. De ez egy kicsi és ráadásul idiótán megválasztott kör.)

A Tokaj-ügy annyira nem a szociktól indult, hogy a cikk megjelenése után egy hétig fel se fogták, mivan, és csak akkor esett le a tantusz, amikor Spirk József az akkor még normálisabb Indexen megírta a tartalmi összefoglalást. Utána pedig a visszavágásoktól félve (ami be is következtek, egészen röhejes következetességgel) szabályosan elszabotálták a parlamenti vizsgálatot, persze nem is értették, hogy mi az ábra, mert adott helyzetben ők is ezt csinálták volna. Mondom, igazából csak egy kivétel volt. (És ha még lehetett rontani a helyzeten, az inebriált Eörsi Mátyás tovább rontott.)

És (megint csak erősítőrendszer kérdése): Tokaj NEM AZ ÖSSZEGRŐL szólt, hanem arról, hogy a miniszterelnök mint miniszterelnök segíti a családi kft működését. Sőt a jogi rendszert is ennek érdekében formálja. (Marha kevesen értették, hogy mi a baj avval, ha a kft ülésén M. A. férje bejelenti, hogy "dolgozom a Hegyalja-törvényen". ) Az utána következő bírósági szórakozásról most hadd ne beszéljek, egyelőre emészd ezt. (Plusz közben még két stiklirendszer került szóba. Lakásügyben Orbán kimutathatóan hazudott, és ezt _senki_ nem vette észre a sajtóból, mert ismerni kellett volna hozzá a másodikos számtant, a Váli-völgy vízrendezése pedig tipikus példája annak, hogy mért szar a magyar parlamenti rendszer, de mivel mindenki ebben a rendszerben él, még csak észre se vették.)

Ami a bányákat illeti, ez tökéletes példája annak, amit te "szétlopásnak" nevezel, én meg történetesen nem tudok annyira elítélni (_emiatt_ én nem is csesztettem Orbánt). Hogy Zarándok mit mond, az egy dolog, a szokásos túlzó vigécretorika (velem basznak ki ehhez a csóróhoz képest), nehogy már egy érdekeltet fogadj el koronatanúnak. Ami tény: 2001-ben a családnak már 5 bányája volt az állami bányakapitányságok szakszerű segédletével (valamikor tudtam fejből,egy pl. Zámoly mellett is, persze az újságok nem nagyon ismételgetik), hogy azóta hány még, arról fogalmam sincs. Fotót meg pl. azért nem találsz, mert a papa összetörte a fotós gépét, ismert történet.

Sólyom esetében meg felülsz a saját propagandájának, ami azon alapul, hogy azért, mert nem komcsi és, egyáltalán, nem párrrtemberrr, bármivel jobb a többinél. Ezt el is hiszik neki, és a visszaigazolástól ő is elhiszi magának. Pedig a blogban igazán méltányos voltam vele, szóval sem említettem azt, _amitől_ ugyanolyan, hiszen ez is a politikusi szakma része Mo.-n (hogyan vette meg kilóra a dohánylobbi, hogyan váltotta a tekintélyét pénzre a bíróságon, autók és rezidenciák körüli húzások, generális külpolitikai hülyeség - na jó, az utóbbit egy kicsit pedzegettem.) Egyszerűen nagyon nem tetszik az irányvonala, az emberi részét meg méltóságon aluli volna firtatni.
süti beállítások módosítása