Minden nap látunk a képernyőkön jóllakottóvodás, bánatbeteg avagy epsomiderbygyőztes képű brókert, bankárt, aki vackorbaharapott vagy blazírtas képpel jelenti ki: a magyarnak nincsen, még mindig nem eléggé,

válságtudat

Készítettem egy pár jegyzetet ehhez a szócikkhez, de képtelen vagyok eldönteni a magyar hogyan fejezhetné ki jól, a banki és pénzügyi szféra dolgozói számára elfogadhatóan válságtudatát.

Pánik? –nyilván ez nem lenne helyes. Ha most a nép, a Zistenatta megrohamozná a bankokat. És ugyan , miért is? Amikor a nagymami és nagyapi bankbetétjeit, amik a néhai Lakossági Megtakarítások Rovat alapját képezték, rég lefosztották. Vannak esetleg még a temetésére, sírkőre félretett milliók vagy százezrek. De ezek az egyébként is bűnös rétegek, a nyugdíjasok nem elég innovatívak. Úgyis hamvtartó  edény ben kötnek majd ki a szekrények tetején (ez a legolcsóbb lerendezése a témának) . Ám, amíg élnek, ezek a begyepesedett nyugdíjasok szeretik biztos helyen tudni a temetési költségeiket. Sőt: a legmegátalkodottabbak még éltükben meg is építtetik síremlékeiket.

Bezzeg a Zónijóban. A Zónijó dolgozótömegei (ezek ott afféle középosztálynak számítanak) tavaly lemondtak a 3-6 évente esedékes autócseréről. Ez visszavetette az autópiacot –mindennapos hír valamelyik autóipari nagyvállalat piaci vergődése.

Gyak.: vegyük le a hangot, de rögzítsük videón a TV2 tévéhíradóját. Bárdos Andrást látjuk, kárörvendően mosolygós képpel, tekintete hamiskásan csillog, valami huncutságot beszél. EZUTÁN hallgassuk vissza a felvételt: Újabb bármi ment csődbe, kiraboltak megint egy bankot, nem is, fokozódik az öröm, kettőt is!... vagy MEGINT!!! csuhéjj, öngyilkos lett egy német üzletember, aki tavaly még euromillárdos volt.

Nemjóválasz. Az átlag magyar pógár nem középosztálybeli, nem cseréli három-hatévente újautóját, hogy a francba tudna elállni a vásárlástól. Azért így is produkált az autópiac megfelelő visszaesést.

Azonban a karácsonyi bevásárlásokkal rosszpontot szerzett a magyar: numerikusan nem csökkent a tavalyihoz képest a volumenje. Szégyelje magát a magyar, ahelyett, hogy vajaspirítóson húzta volna ki a kari’t, dojót tett volna a gazdaságnbak, ha már ez a karácsonyi booom is kiesik!

Politikailag a magyar nehogy kifejezze már válságtudatát! Utcára menni, utat lezárni, sztrájkolni: nemjóválasz. Illetve jó, ha a kormány hazudik, mint 1990-ben a taxisblokád idején, akkor jótömegmeghmozdulások voltak, üdeillatú, tökéletesfogsorú szájak üvöltöztek Kazinczy-díjra érdemes artikuláciban, és követelték, mondjon le!

pártütés! -csak azt ne, nehogy meglévő pártjainkat üsse, amikor nemsokáre be fog betonozódni a bábparlamentalizmus, nem képviselőket, hanem pártokat választ az ember azok pedig jutalomfalatokkal és javadalmazásokkal marionettizálják őket a megfelelésben. Ha véletlenül akadna egy független, abból minsztert csinál a kormánypárt s máris megvan a szavazata. (a pártütés eredeti jelentésében se jó, mert az meg a pártfegyelem és pártszerűség megbontását jelentené, nem, jóképvisdelő válságban összezár, nem egyénieskedik!)

Most más idő járnak. Megfelelőnép négyévente választ, szavaz, ciklusközben pedig, fexxx , ül, nemugat! Jóvasutas csak akor sztrájkol, ha nekünk nemmegfelelő a kormány [1998. decemberében pl] –tanítják a Felnőtt Bácsik. Még csak az kéne, hogy az  ostobatudatlannépre legyen bízva a kormány megítélése. Még nehezményezését se fejezze ki, a nép, kussoljon, azért van neki megmondóértelmisége, Felnőtt Bácsijai és megmondobloggerei, hogy majd azok szépen kifejezik a nép szavát, amiszerint minden nagyon szép, minden a legnagyobb rendben, mire lehullanak a levelek, Gyurcsányék szétosztják a 25 milliárd dolláros IMF-keretet, de legalábbis nem kell zűrzavar, majd azért a kormány időnként számoljon be Fodor Gábornak és az SZDSZ-nek, hogy tesz-e valamit, vagy csak kommunikál. Aztán majd Fodor Gábor, mint nép szava, jól meg fogja mondani véleményét, mint eddig és annak aztán hűdemekkora foganatja lesz!

Lehetne még polgárháború is. Ez aztán jól kifejezné a nép válságtudatát, erre már a bankárok és brókerek se fintoroghatnának. Lesz is polgárháború, hú, még mekkora, cigányok és abüdös, nembefogadó többségitűársadalom elnyomó szegregáns tagjai között. Egyelőre azonban egy valamirevaló kocsmai verekedés sincsen az, idézem, a „két” etnikum között. Azaz vernek cuigányokat: cigányok. Folyik harc cigányok ellen: cigányok vívják. Konkurens fémkereskedő nagycsaládok, a rabszolgáztatás [modorosan eufém nevén munkaerőkölcsönzés] „buszosztatás” területén.

Két napja gondolkodik a média, kiket lát a libatolltépést mutató homályos felvételeken. Elárulom: Cigányokat látunk, akiket cigány, cigány kifejezéssel élve rabszolgáztatómunkaerőkölcsönzők” foglalkoztatnak. Megkeresik a libatartót és elvállalják a munkát, odabuszoztatják az alsóbb kasztba tartozó cigányokat és lenyúlják a munkabérüket. Például, ha egy magyarcsávó akarna kisbusszal „munkaerőkölcsönzés” címén munkabért lenyúlni (Túrkevén 4000 a napszám, Érden 7-8000) akkor pár kikottázott elnyomottkisebbségi elmagyarázza neki a merrőlhánymétert. Polgárháborús hangulat nincsen. Az Acsar Gárgya ajánlkozik masérozni, de jóformán nincsen alföldi település, főleg pedig cigánylakta, ahol nem az apjuk kaszájára hajtanák el az acsargárgyulákokat masérozgatós ötletükkel.

Akkor.. már egy jókis polgárháború se lesz? Vonat Auschwitzba? Valamivel át kell törni a zajt, jók ezek az A-betűs német szavak, Anschluß, aztán Auschwitz… elég nagyok, elég jót szólnak. Auspuff. Néhány kellék, úgymint indusztriális, hatalmas katonai potenciált képviselő nagyobbacska náci birodalom, ezzel a birodalommal Chamberlain  módjára kvaterkázó polgári-jóléti Nyugat, akik Fülest fejtegetnének meg borsót válogatnának biztos addig, amíg  ez a nemlétező Reich a maga Anschluß-át végrehajtja, hát, egyelőre Dolfuss nincsen, de hátha nem késik az, ami már elmúlt, hála istennek, 55 éve. Van a világon esetleg egy Auschwitz-féle (vagy több is) a lokálisháborús gócokban, meg Guantanamo-n, de ez a betyár Obama, akiről jaj, annyira lehetett előre tudni, hogy semmit nem tart majd be ígéreteiből, ezt is be akarja csukatni. (Egy pillanatra se felejtsük el: a világháborúelőtti Auschwitzban Vöröskereszt küldöttség járt s mindent kor eü előírásainak megfelelőnek talált. Úgy fénylett minden, mint ma Guantanamo-n. ) Jó, hát túlzásbaesés, sikoltozás, miskolcirendőrkapitánylenácizás, baloghartúroskodás, eszeTok[falvi]zörgetés természetes: a címlaprakerüléshez át kell törni a blogoszferiális whitenoise-t. Mindezek jól fejezik ki a magyar nép válságtudatát? Nem.

Jó, akkor menjen és tegye mindenki jól a maga dolgát, dolgozzon többet, jobban, figyelmesebben. Ettől látszana válságtudatosnak a nép? Nem.

Jó, akkor… ne vegyen föl hiteleket. Csökken a hitelfelvételi kedv, de nem eléggé. Azonban a Zistenatta Bankrendszernek, ha már az emberek meg sem takarítanak, de hitelt sem vesznek föl, miből lesz bevétele, profitja? Rágombolhat a THM-en keresztül a még megmaradt élő hitelszerződéseire ezt azt. Álljon ellent a magyar, utasítsa el a hitelszerződésmódosítást? Ezzel kellően fejezné ki válságtudatát? Á, dehogy, ez sem lenne jó..

Akkor ne fogyasszon a büdös magyar. Pl a vidékimagyar törje föl a kertjét, veteményezzen, tartson disznót, aki még tud kaszálni, tehenet. Lényeges fogyasztás nélkül a falusiszegmens ellenne, mint a befőtt. Dojó is lenne, ha nem fogyasztana a magyar? Kifejezné ez kellő válságtudatunkat?

Busuljunk, mint ló? Nemde nem azért baszogat bennünket Fényhozó Ééértelmiségünk, mert depis a magyar busulósfajta? -ez se jó...

Akkor.. húzd rá cigány, illetve dugj CD-t a szintidbe, ezerrel az Aranyeső? -ez jó? Sírvavigadás?

..akkoooor... fogjunk egy kecskét, aggajjuk rá bűneinket, kergessük a pusztába? Játszunk ki a macskát? Nem jó, múltbarévedés...

Kérem kedves kommentelőimet, segítsenek megfogalmazni ezt a szócikket, a válságtudat jó kifejezése magyarmód mi lehetne?

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr69922411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_andris 2009.02.04. 15:49:18

Elmondom én: Válságtudata annak van, aki tudja, hogy válság van, de azt is, hogy nem tehet semmit, tehetetlen (merthogy válság van), és ezért sóhajtozik, szidja a vezetést, de persze az egészet ironikusan szemléli, távolságtartással, mert úgyis minden tudat hamis tudat, mert csak a fejedben van, igazából nem veszíti el az egykedvűségét, azt csinálja, amit eddig, csak még gyávábban, nagyobb szorongással, csendes kétségbeeséssel...

dr. Wilbur Swain 2009.02.04. 16:40:01

na, akkor nekem faszán válságtudatom van
meg frankhitelem :(

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.04. 17:41:46

Ezt én úgy fogalmaznám, h nagymamám, aki mellesleg nemtúlbonyolult parasztasszony volt, és sikeresen leugatta a farmergatyámat, mert a levágott ujjú Pmobil és Metallica meg GraveDigger, meg ki tudja még milyen feliratú farmerdzsekimet már az állomáson a gázálarc-tatyómba dugtam, ás sima csövesre varrt farmerben látogattam meg szegény magányos öregnénit (nagymamát), h pár dologban segítsek neki, azt az egyetlen jótanácsot adta az egyébként nem kissé szekált anyukámnak, h egy dolgot ne engedjen apukámnak: értékpapírt venni. Mert az ő apja vagyona azon úszott el. Természetesen bennem felmerül a kérdés, h miféle tanácsot fogadhat meg az ember olyan embertársától, aki nem ismeri az Anthrax nevű zenekart...? Nina Hagen-ről ne is beszéljünk. De nem jutottunk idáig. Mivel nem volt rajtam (azóta sem) élére vasalt öltönygatyó, elakadt a beszélgetésünk. Értékpapírt viszont azóta sem vettem. A pénzt azóta is leszarom. Legyen és kész - többet szerintem nem érdemel. (ha nem adnak eleget, akkor odaköltözöm, ahol _megfizetik_ a munkámat, és megbecsülnek, mint ember)

Nagyanyám apja sem ismerte a GraveDiggert - mielőtt aztán találkozott volna vele a teste..

Hát ez van. E-k pedig vitathatatlan tények, mert velem megtörtént. És mielőtt nekilátnak a népek a seggfejezésnek, elárulom, h jól érzem magam, szal ne fáradjatok.

És még: minek mozogjon az ember _rondákkal_?

Erős a gyanúm, h ezen a "válságon" valakik keményen profitálnak, csak nehéz volt összehozni, de most sikerül: jöhet a kasza.. (nem verekedni, betakarítani)

budai zöld 2009.02.04. 18:15:28

A szerzö még akkor is mély alapigazságokat ír, amikor kérdez.
Néhány válaszkísérlet alább:
1. a westendben levették a 26 fokot 20ra - mi ez, ha nem válságtudat?
2. sokan nem veszik észre, de mostanában (négy éve, höhö) mintha kicsit erösödött volna a hagyományosan a nemzeti karakterhez, a magyar néplélekhez, vérröghöz meg turáni átokhoz kötött sírvavigadás. Ma már 8+ millió állampolgár érzi magát tehetetlennek és várja mársól a segítséget. Válságtudat-e ez, e?
3. várjunk csak egy kicsit, pár hónapot bele 2009be, essen csak vissza a gazdaság 4%kal, maradjon csak a ejró tartósan 300 forint felett, nem is kell 330, vessze el még párszázezer ember az állását, majd lesz itt válságtudat bele az arcunkba. Bár, ha még akkor is lesz aki költ szárazkiflire, frissfölre meg növényolajsajtra és húsvétkor 799 forintos gyorspácolt "sonkára", akkor nyugodtan lehet majd továbbra is hiányolni a válságtudatot.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.04. 23:22:59

drága,
nem fogyasztást kell visszafogni, hanem az agyatlan pazarlást.
a providentelést, a 0 beszállós autózást, a pöccrebelőtt hitelkereteket, ilyeneket.
plazmatévé annak kell, aki megbírja, áruhitel meg jóformán senkinek.
ez lenne a válságtudat, hogy most nem tudsz kurvára hitelből fogyasztani, mert nincs, vagyha eddig se nagyon tudtad fietni, akkor ezután még ennyire se fogod tudni.
e helyett hujjé, megy minden úgy, mint ha mise történt volna. a fogyasztás vissza fog esni - sőt, esik is, attól függetlenül, hogy hiteleznek-e még a népek, mert az exportosok már dőlnek. evvan. többet ettünk, mint amennyit ehettünk volna, és most jön a fogyókúra, ami lehet, hogy fájdalmas lesz, de legalább nem lesz igazságos.

magyar-magyar szótár 2009.02.05. 04:37:03

Köszönöm az értékes tippeket ëltaaasaim.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.02.05. 14:49:32

válságtudat a magyarság őssy és tipische néplélektani jellemzője

annyira hozzánk tartozik, mint a paprikás csirke nokedlival(vel)

magyar-magyar szótár 2009.02.05. 16:51:03

nok[e]llivel (schwoobul)

Meg vagyok nyugodva. De akkor ezekszerint a banklegényeknek nem lennénk eléggé magyarok? Vagy ez olyan, mint a testcsel, hogy beintenek erről, hogy arról el tudjanak menn?

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.07. 10:49:41

nekem most jött egy flessem, még majd tesztelni kell, de mintha lenne olyan,h magyarbűnözés: urambátyámkodó közvagyon (f)osztogatás. ez esetleg sokkal inkább hungaricum, mint a pörkölt, amit a finnek egyszerűen "pataruoka" (bográcsétel) néven emlegetnek, és ebben a kat.-ban a pörkölt csak fűszerezésében "különleges". ez a fűszerezésbeli különlegesség pedig nem más, mint az irdatlan dózis pirospaprika, ami nyilvánvalóan Amerika felfedezése óta került a pörköltbe. a közvagyon fosztogatása azonban érzésem szerint már Szt.István király korában is általános formája volt a vagyonszerzésnek mifelénk (is). Európa egyéb részein azonban az elmúlt századokban fokozatosan felismerték, h nem jó dolog a közvagyon terhére történő tőkefelhalmozás, így manapság egyrészt büntetik, másrészt megvetik, míg nálunk elfogadott, általános formája az érvényesülésnek.
a köztulajdon fosztogatása a magyarok esetében keveredik egy kis huncutsággal, de sokkal inkább nagy adag virtussal, amivel gyakran igyekeznek pótolni a szellem-, huncutságbeli követelményeket. hogy ez mennyire hungaricum, vagy mennyire az oroszok arcátlanságából, vagyis a nyugat-ázsiai mentalitásból jön, azon lehetne merengni egy sort.

a banklegények soha nem kötődhetnek máshoz, mint a profithoz - lemorzsolódnak, ha megszegik ezt a törvényt.

ja, a nokedli az kérdéses, de annak származásáról semmi infóm nincs..

magyar-magyar szótár 2009.02.07. 10:54:36

Knocken, ahogy potyog le a vízbe s nockerl egyes német tájegységen

magyar-magyar szótár 2009.02.07. 11:00:18

A közvagyon fosztogatása valóban eőshmagyar, mint a szerzés [eufém: kalandozás] tehát mongol-alajoid aus dem Kurßan von Kuendue. Szittyanomád jelenség.
A Nagy Mama családja (az elsőszülött fia a kán) tulajdonol mindenekt s a cselédnépeké az üvé is. A mongoloknál a Nagy Mama időnként nyíltan is uralkodott.
A magyar, amikor a határba megy, akkor azt mondja, hogy szerzek már egy kis herét flucernát] a nyulaknak.. már ugyan nem a téeszé (azaz senkié= Az Állam-é) de akkor is szerez. Mert ha ű nem szerez, szerzi más. Ellenben a beccseűűletesh magyar szerint a cigány lopni jár ki a határba. A cigány viszont találásnak , keresgélésnek, böngészésnek nevezi: amit nem fog a gazdája a kezében, az elvihető. (Ennekmegfelelően lopásnak a rablást nevezi és így tovább..)
süti beállítások módosítása