feminizmus – jellegzetesen XX. századi  süllyeteg szexista népmozgalom a nők olyan jogaiért harcol, amit csak az Eredeti Nőilét-ből kiesett europid picsoid veszíthet el. Önellenhatóan tragikomikus attitűdjét a szexizmus elleni szexista fellépése szemlélteti. (Mókásabb eseteire az amerikai political correct feminizmus vívmányaiból most nem koptatnám a cpyrgépemet...)

Vulvae est non statitur.

Ki emlékszik már A Negyvenezer New York-i  Varrónő-re –még a Mindenhatooo is irigyen rejti őket. 

A Nő a Jövő Tartóedénye. A férfi csak a kelesztőanyagot csepegteti abba. A nők biológiailag is többezer évet vertek már rá a férfiakra fejlődésben.  A legkorábbi homo sapiens leleteken a csontméretek még mindkét nemnél azonosak. A nők kezei-lábai a finom manipulációkban kisebbedtek meg. Ha a férfiakon múlik, még a fákon makogunk. A  legősibb kereskedelmi (és rabló) útvonalak kiknek köszönhetőek? A nőknek: A Selyemút és a Borostyán [Égei Medence-Krím-Baltikum] út. A hordalétben váltak el a nemek munka-szerepei. A pótolható ostoba faszok mentek el rohangálni napi harminc-negyvenezer lépést a vadak után –a nők maradtak a dedekkel a biztos táborhelyen. A biológiai meghatározottság alkalomszerűen, egyetlen egyed életében is felborulhat: bárki férfi, aki valamilyen okból 2-6 hetes csecsemője mellett kénytelen maradni (mert a nő pl többet keres, ez europid létformákban nem ritka ma már) megfigyelhet magán lelki változásokat. 

Nemhogy emberi, de jellegzetesen főemlősi berendezkedés a titkos [fedett] nőihatalom. A Rhesus majmok hordájában is színre a Vezér Fasz a főnök. A fiatal nőstények azonban innovatívak, figyelik a többi feltörekvő faszt is, és sűrű pislogással jelzik a Feltörekvő Fiatal Fasz-oknak hajlandóságukat, a sűrűbe hívván el azokat üzekedni titokban. Így képezvén jövőidejű befektetéseket. A Nő választ, a kérdés az, hogy van-e választásának fedő-rejtő koreográfiája.

A blogoszférában is megfigyelhetjük, hogy minden nagyobb fasz bloggernek van kommentelő-támogató bloggerinája. Picsoid bloggerinák körül is küßdiehand-elnek hím bloggerek, de nem olyan megtartó jelleggel, mint a fasz-bloggereket támogató bloggerinák. A blogopicsoid hím kommentelője inkább lyukra hajt. 

A nő a testén üzekedő hímegyed válla fölött eltekintvén képes lelkileg plátóiszerelmével orgazmust élni meg. (Pl John Lennon-nal) Az archaikus ősnőiélét harmonikus gyönyörében élő nő nem sokat lelkizik ezen, fasz fasz, egyre megy, így tekinti, általában monogám. Szexo-ethnográfusoknak igen nehéz legyőzniük a kommunikációs gátat orgazmuskutatásban, hosszas körülírások után derül ki, hogy az orgazmus kérdése nem tudatlanságból nem foglalkoztatja az ősnőilét harmóniájában élő nőtársakat, hanem mert az egyszerűen van nekik és kész, természetes, mint a tiszta levegő, amit észre se vesznek. Az orgazmus nem pszichés téma, mint a süllyeteg picsoidoknál, hanem bio: a méhnyak körüli örömnedv-tavacska képzésével segíti a fogamzást (és szelektálást, hiszen a gyermek nemét a nő nedvének kémhatása határozza meg, ezért születik több fiú nagyobb háborúk után… a lúgos kémhatású közeg a leány , a savas kémhatású fiú  fogantatását támogatja). Picsamagazinok kedvenc körbecopy-témája a terhesség alatti szex -miközben a szülés kellőidőbeni beindításában bizonyítottan szerepet játszhat a férj(gyermeket nemző hím-társ) spermájával küldött "programüzenet"...

Az ősnői attitűdöt a híg picsalét sem írja teljesen felül. A nő nem konkrét, hanem elméleti faszokból gyűjt lelkiháremet. Konkréte nem akar dugni a néki hódoló, véle flörtölő hímmel, de letépi a másik nő arcát, ha kikezdene a gyűjteményébe tartozó elméletifasszal. 

Az archaikus létben élő nő nem olvas picsamagazint, tehát nem tudja pl, hogy ő autóvezetéskor képtelen térkép alapján vagy egyáltalán, tájékozódni, viszont a figyelme többrétűbb, mint egy faszé, egyszerűen csak beül az autóba, amit a fasz vett neki, a jogosítvánnyal, amit szintén, beszáguld a városba, és csont nélkül odatalál a kis butikos csajszihoz, akit a zura újabban gumi nélkül kefélget (gumival szexi illetve a szaxo’ a szopatást királycsávó felesége annyira nem veszi a lelkére, nőtársát ilyen esetekben sajátos szaniter-edényként tekinti… ám gumi nélkül?). Mediterrán területeken megfigyelhetünk 17-18 éves frissjogosítványos csajszikat, akik nem nőiségűk előjogain szerezték a jogosítvány „majd a vizsgabiztos is egy ordas fasz lesz, oszt elnézi nekem, hogy bénán parkolok…” –alapon: tolatva korrigálás nélkül beállnak utcán két autó közé. A süllyeteg europid picsa a sávban áll meg, tünikén libben, azzal az önhazugsággal, hogy a többi autóban biztos faszok ülnek, akik majd elnézik neki ezt… 

Senki nem tud nővel oly kegyetlen és gonosz lenni, mint [egy másik] nő. A Nyílt Matriarchátus kora után a burkolt matriarchátusban a  politikai  és gazdasági döntés színleg a hatalomba emelt férfiaké –valójában este a vacsora után A Nagy Mamák döntenek arról, másnap mennyi ópiumot, szűzlányt, fegyvert milyen áron dobjanak piacra. A döntéssel a fasz törzsivezetők állnak ki a tábor népe elé: Ha jól döntöttek, A Nagy Anyák döntöttek jól, ha rosszul sül el, akkor a faszok miatt. (Mindezt egy angol feminista szociológusnő tárta föl, aki az „elnyomott nőiség” után kutatván Afganisztánig  jutott el. Onnan a Nők Országát ünnepelvén, őrjöngő örömmel tért meg.)

Minden nőket sújtó vallási előírás, kényszer mögött a Bölcs Banyák (a nőilét hatodik hétéves ciklusától ) döntései állnak. A süllyeteg europid picsagondolkodás A Fasz vallásának tekinti a mohamedánt, pedig kezdeti szakaszában A Bölcs Banyák nyíltan léptek föl (egyikük, Umm Haram tekkéje Ciprus szigetén található). Szintén a süllyeteg europid picsaizmus egyik jellegzetes feminimo-legendje a „mohamedán nők kasztrációja” című kriptoperverz hazugságszövevény. Az egészségügyi alapú, „vallási előírás”-ba csomagolt ős-BölcsBanya-ság nem a csikló kimetszését, csak a fitymácskája megmetszését írja elő. Az Eredeti Művelet-től való  elhajlás valójában újkeletű, a férfiakhoz és a politikához kapcsolható  ostoba faszság. Valójában a mohamedán nők százmillióit nem a fitymácskájukléte-nemléte, hanem egy ital víz izgatja(régimagyar kifejezés) , az, hogy a mindennapi kanna vizet honnan szerzik meg. És süllyeteg europid picsa nőmozgalmártársaik igyekezete is hasznosabb lenne, ha [és nem csupán!]muzulmán nőtársaik mindennapi kanna víz-hez jutására koncentrálódna.

A Nő maga a könyörület, a megbocsátás. Amiután [a hordalét idejében] gyűjtögetés közben a szomszédos horda asszonyain érdekes, különleges, áttetsző barna köveket [borostyánt] láttak, addig nem nyugodhattak, míg az ostoba bunkó faszokat rája nem kűdték a szomszéd hordára a borostyánok megszerzésére. Persze a felégetett tárborhelyet maguk az asszonyok is áttallózták,  korholva az elállatiasodott férfiakat, az életben maradott ellenhordabéli nőket felkarolták, rabsorba vetették. Orcáikon a nőiszolidaritás könnyeivel azon csecsemőket, akik a barlang falához csapdosást megúszták, ennemlőiken táplálták föl rabszolgának.

A vallások eredeti szövőmesterei mind Bölcs Banyák voltak. Az írás késői, történelemhajnali korok férfiszüleménye, rögzíti patriarchális törvényeket, de minden fasz-centrikus írás őrzi az anyajogúság emlékeit. Nomád pásztortársadalmakban célszerű is a színlegi vezetést férfiaknak adni. A görögség bölcsbanyái alaposan ismervén a nőitermészetet az év ünneprendjébe a nőitombolás négy ünnepét is beiktatták. Az egyik ilyen a későbbi, már történelmi időkbéli Dionűszosz ünnep volt, a víjjja-sikoltó tomboló nőikarok járták az ünneplő völgyet és csapatosan ragadtak el férfiakat, amelyik rosszul teljesített, azt egyszerűen széjjeltépték. A királyt évente választották a nők, esetleg párviadalt rendeztek, a Süllyedés kezdetén Múlt Év királyát fakarddal vagy lekötözött kézzel állították párharcra az Új Király-jal. (A pünkösdi királyválasztás pl ennek az ősihagyománynak süllyeteg változata) A régi király holttetemét a nők széjjeltépvén beszántatták Gaiának áldozva. Persze maguk a nők voltak azok, akik a természetes matriarchális ősnőilét szentségét megtörték, engedményeket tettek A Fasz-nak (pl hét évre növelték a királyság ciklusát.. Az Odüsszeusz legenda már ennek a süllyeteg kornak a dokumentálása is…

A dildo, az elemmel működő zümmögi ketyere ma a süllyeteg europid lét szimbóluma –az első dildokat hypernaturális formákban bölcs banyák csiszoltatták, hogy a termékenységi ünnepekre a síkságokról, rabló-és kereskedőutakról felengedett férfiakat kellően edzetten fogadhassák a fiatal nők s ne kelljen az ünnep múltával félfenéken izomlázban ülniük szövésen, fonáson.

A süllyeteg europid picsa nem azért esik ki az Eredeti Nőilét öröméből, mert az Ostoba Fasz elveszi tőle azt. Ugyan! A feminista létbarkácsolás önellenható ostoba vivmányainak következményeit igyekeznek a picsoidok a férfiak felelősségi körébe hazudni. Ha egy elsősorban nőket alkalmazó cégnél „demokratikus” úton lehetne főnököt választani, nők semmiképpen nem „egy picsát” választanának főnöknek, már csak azért is, mert nőifőnöktől nehezebb kitrükközni egy gyerekes napot, mint az ostoba fasztól, aki legyőzhető ősnői trükkökkel, és: „… nehogy mán annak a szemét Sz.nének annyira könnyű legyen, mer’ három gyereket fialt!" (példamondat gyűjteményemből: az ősnői szolidaritás elhalására)

A szexista önhazug legendák kiagyalásában is mindig a nők voltak az élenjárók, a tűrő-, a fájdalomtűrőképesség női önlegendái ilyenek.  Például nőimunkahelyen egy csapat mindig áll a terem hőfokszabályzója előtt, ha 23-és fél fok van, akkor sokaknak melege van, ám 23 fokban meg nemkevesen fáznak. Amidőn még a test, kéz –lábméretek nemek szerint nem különültek el, az öltözetek is egyformán durvák volta, a hordalétben, a kézműipar fejlődésével a kényelemben finomodó  nőitest egyre nagyobb kényeztetést igényelt textíliákban is. (Hogy mennyire „fiatal” biológiailag a Törékeny Női Test, arra bizonyíték az, hogy tanyai körülmények között, 2-3 nemzedék óta férfimunkákat is végző nők teste mahomet [nagy, debella] járásuk mackós, lábuk 42-es, tenyerük lapát, ujjaik vaskosak a villázásban, talyigatolásban, traktorkormányzásban és szerelésben edződvén… Oroszország alkoholizmus sújtotta vidékein jóformán a nők már nagyobb testűek és erőteljesebbek, elsősorban azért, mert jóformán minden munka rájuk hárul, hiszen csak 30 éven felül vágnak a kemény piálásba…)

A picsoid létmohóságában veszíti el képességeit az Eredeti Művelésben. Hüvelyi és szülőúti izomzata senyveteg. A Szülj Orvos Nélkül, Tejeld A Jattot  A Bábának picsamozgalom éppen azt nem veszi figyelembe, hogy a szülőúti izomzat  devolúciós senyvetegsége miatt a szülésben az anya ösztöni közreműködése annyira korlátozott.  A süllyeteg europid picsa Kismama Naplója blogot vezet, a magzata UH képeit a világ elé tárja. Külső kapcsolatokat épít, magzata felől az ősi nőilét figyelme elfordul s magzatát elveszíti egy olyan szituációban, ami tanulatlan analfabéta, ám az ősnőilét gyönyörében élő nővel elő nem fordulhatna.   A 13 éves cigány anya többet tud a Nőilét Gyönyör-éről, amikor teje apadván szájában fokhagymás kaóbásszát csaócsál előre kéthetes dedének s táplálja azzal. Talán még a teherbeesés, a terhesség és a szülés az, amiben az Eredeti Lét harmóniája fennállhat –azonban a maimarketing mindenből, hát ebből is igyekszik bizniccet csinálni [pénzt húzni], és ahogy hagymaszárba a lyukat kertészeti árudában el lehet adni ma már, úgy a nőket is okítják, persze pénzért, abban, aminek tudását elveszteni elvileg nem lehetne, hiszen megszerezni sem. [Mondjuk a Kriston-torna az elveszett nőilét fizikai képességeire gyúr rá…]

A kelet-afrikai nomád lányok párválasztó játéka volt a fiúk kihívása: mentül több vesszőcsapást provokáltak ki annál inkább nőerejüket bizonyították azzal. Az imígyen szerzuett forradások a nőidicsőség jelképei is voltak.

kép forrása

A XVIII. századi nő naplójában jegyzi cselekedeteit, hétről hétre, hónapról hónapra.  Egy nap az aratásról ír, hogy a kasznárral mint tárgyalt, ellenőrizte a behordást, délután ötkor megszületett János nevű fia, nem önmagának, hanem az Égnek ( A Világ Köldökének, Gaiának, ha tetszik, a Minden-ségnek) mond köszönetet –naplóolvasó nem is tudta, nem tudhatta, hogy terhes volt. 

Kedvenc királyom, Navarrai (IV.) Henrik egyik kedvese, Gabrielle D'Estrées nyolc hónapos terhesen vadászaton hat órát lovagolt, meg sem kottyant néki. 

A nőilét titkainak piacradobása nagyjából egyidős a nőilét süllyedésének  kifejeződésével, a feminizmussal. Az „erotika” és a „szex” voltak azok a területek, ahonnan a nőititkok piacra kerültek. Először a fasz író házastársa, a Megtartó Nő volt az áruló, írónő közvetlenül nem boltolt  nőitikokkal. (James Joyce az egyik úttörő, hogyne, a tanulatlan, műveletelen Mrs Joyce feltétlenül a női fingás, az orgazmus és maszturbáció került először irodalmi transzplantációban piacra… Az Ulysses forgalmazását pornográfia vádjával is korlátozták ezért az első időkben.) Napjainkban a „feminista művészet” az utolsó nőititkok piacradobásával markecolja a nőilétet üzletileg.

http://www.libri.hu/hu/images/libri_cover/36091?type=4A jajdemű'ész-e-vagyok mán, a picsoid süllyeteg lét szörnyű karikatúrája.

Az író, aki nő, némán irdalja a halat s vagdalja a hagymát a konyhában, amíg az írónők oly okosak a férfiakkal odabe' az úriszobában. Már ebbe a tételbe beletörik a feministák kardként villogtatott körömreszelője. Az írónő nem tud ellenállni a sikernek, a művészlétért a nőilétet el is dobja, ám rosszlelkiismeretében meg picsoid feminizmusban kompenzál. Az írónő alkotása trendi, divatos, felkapott, múlékony. A nő, aki egyénként író, tartósat, maradandót alkot. A Bölcs Banyává érett nő nem elhazudja zsenge [hormonálisan determinált] picsakorát regényében, hanem metszően [régimagyar:értelmezően] emlékezik arról. (Colette, Szabó Magda) A feminista írónő ahhoz a macskához akar hasonlítani, aki az egérkét egyszerre fogná meg kívül is, belül is, ha az egérke egyébként a fizikaivalóságában nem undorítaná őtet jaj-annyira. Lehessen viszkaszciccus inkább. Az Eredeti Nőilét az Uterus felől önző, a korpusztól terjedvén önzetlen, megtartó. A mű’észnőt az Uterus korlátozza AZONBAN kiiktatván az Uterus-t sem képes önmaga ünneplésén túl maradandó alkotást világra hozni. A gyermektelen művész-aki-nő áldozatot hoz, a magtalan picsoid egodeista önemlékműve a múlékony "mű'észete".

Még a süllyeteg europid létben is minden jelentősebbnek látszó fasz mögött áll egy nő. A vállalkozó bankszámláinak állapotával egyenlő nője tűrőképessége is. Nincsen az a szaloncica, aki, meglátván a pultnál az elhájasodott főnökasszonyt, azon nem agyalna, hogy A Fasz-t majd ő csiniségével elszerzi magának és A Hájas Dög mehet kukába. (A csini picsácska felvételéről egyébként a főnökasszony dönt: mindig kell egy ostoba picsa az autószalonba, mert a férfivásárlók döntő része a faszával is gondolkodik –tartja a bölcsbanyamondás, egyébként helyesen.) Vagyis kicsiny cikkecském sok versá-ja után vica is: A nőiség létkérdése a fasz-on is múlik. Teremtsen elő megfelelő pénzmag-megatonnákat a fasz, akkor lesz mögötte nő archaikus ősnői harmóniában, aki megtartja azt. A puicsa szingli, aki nem hajlandó vécédeszkát lecsapkodni valami havi 400nettós ostoba fasz után, gyereket szül, pelenkáz, sőt hajnalban kel kenyeret sütni Az Imádott (havi nettó  kétmillka fölötti jövedelmű) Fasz-nak ébredsére jó kenyérillat legyen [megfelelően aromázott lisztből...] a lakásban. (Tekintsd példának a celeb szingliket, nőiszabadságukat mekkora jövedelemhatár fölött milyen kopaszodó, kövér, csiganyálat levedző farkincákért dobják oda…) 

A művésznek nincsen neme. De a mű’észnő ősi nőitrükkökkel előjogokat is vív ki, a direkt morál állapotában feminista forradalmár, a rossz lelkiismeret állapotában (vagyis révbeérvén) A Fasz-okat vádolja. Jellegzetesen dillettáns művésznő-mese  az, ami azt hazudja, hogy a fölvételben az akadémiára az dönt, hogy a férfiak fasza feláll-e a bizottságban láttukra. (Csak a vulgáris tréfa kedvéért jegyzem meg, hogy általában A Bizottság fele meleg…)  A feminizmussal nagyjából egyidős a pszichiátria, ez a jellegzetesen XX. századi áltudomány kifejlődése. Az Elveszett (mert dilettáns) mű’észnő rendszerint a pszichiátrián végzi, és nimfomániáját azzal a jellegzetes anti-FASZ-ista kompenzációval leplezi, hogy a fasz betegek kérték meg őt arra, keblét tárván engedje fogdosni csecseit azt (és egyebeket…) …

A Világ paradoxonokon áll fenn. A Vulva elsősége, az Uterus szentsége biológiailag determinált. Népmozgalmilag jogokat szerezni a soha el nem veszíthető Ősnői Elsőségben nemcsakhogy ostobaság, hanem magát a Nőilét Szentségét profanizálja és végsősoron alázza le. Az ősnőilét harmóniájában a szülések, főként a felnevelt gyermekek száma olyan rang [sor] , amin fasz nem módosíthat. Az europid picsalétben a gyermek kihordása egyfajta olcsó hormonkúrának számít. A szülés gyönyörének titka  a picsoid eropid számára a „császározás”-ban kiiktatódik. (Ős-bölcsbanyai mondás szerint minden szülés három évet ajándékoz a nőnek.) A maximum, amit a feminista elérhet az, hogy a nő magtalan ostoba kvázifasz legyen, amiből tizenkettő csak féltucat. A feminista picsoid már az éledt ősnőiségét ünnepli  , ha maga helyett egyetlen magot (egykét) támasztott. 

Archaikus, az eredeti Nőilét gyönyörében élő nő nemidentitását nem keresi, hanem természetes harmóniában éli meg. A mi kulturkörünkben a cigányok egyes törzseinél még megfigyelhetjük ezt. Ha valaki már nem tud elszakadni a képernyőtől, tekintse Bangó Margitot a celebek közül. Maga a Bölcs Banya archeotípusa. A cigány nő választja [kifogja] magának a férfit, persze a „szertartás” szerint a férfi szökteti el stb. Az ősnőilét harmóniájában élő cigány nő számára a szülés hete (ma már 4-5 nap, mint a Könyvhét…) egyfajta kikapcsolódás, hawájj az asszonytársak között, lehet jó sokat zuhanyozni. (Ajánlom Dr Levendel László születettorvos dolgozatait e témakörben.) Nem elit szülészeteken mindenheti eset, amikor a zuhanyzóból szól ki valamelyik cigányasszony, hogy hozzanak ollót: kint van a gyerek. Vagy a lyány.

Történt egyszer, hogy a kis Peskov [Maxim Gorkij] Akulina nagymamáját elkisérte az erdőre. Az Eredeti Nőilét gyönyörében a nő úgy jár ki erdőre mezőbe, mint patikába. Nos, Akulina is ilyen kései Bölcs Banya volt. Egyszer Istenről, Jézusról beszélgetvén Akulina felmondta, amit a templomban tanítottak neki az Atya és Fiú viszonyáról. Azonban Szűz Máriát (a keresztény liturgia a Kalászos Démétérről másolta, aki [Gaia ] ŐsistenAnya ávátárája a szemre már fasz-központú istenségrendszernek ) az Atya anyjának nevezi. És amikor a kis onoka rákérdez, meg is erősíti: Persze, hogy Szűz Mária az Atya anyja a világon mindennek anyja kell legyen. Ez a mondat az Eredeti Ősnőilét Szentségének mondata, ezt a mondatot nem fogja soha egy süllyeteg feminista picsa már megérteni. 

Az alkotóközösség aznapesti feladványa az volt, süllyeteg korunk meddőségét mely kép adná leginkább vissza, szöveg nélkül. Carla Bezzeredi választása mellett döntöttünk: Férfi ennfaszát nő mesterségesen kitágított végbelébe feji le 

Természetesen magát a pornó műfaját, mint a prostitúciót is, elhazudja a feminizmus a FASZ-izmus megnyilvánulásának –holott minden pornókészítő műhelyben van főnökasszony, avagy A Főnök felesége tartja kézben a kormányrudat, a faszok statiszták, akiket a felvétel végén kuuuttya helyett kűdenek ki, a sztárnőnek viszi a bestboy a törlőkendőt, a nők tízszeres-százszoros gázsiért dolgoznak (A Peter North vállalat csak erősítő kivétel) … de ez már egy másik szócikk…

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr15842180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2008.12.26. 10:42:36

Hamis, szexista, nőgyűlölő, romagyűlölő, rasszista post.

Baszkikám 2008.12.26. 10:45:41

uramatyám
vagy anyám? :-)

joungen 2008.12.26. 10:50:32

Kíváncsi lennék arra, hogy ezt a sok primitív ostobaságot szándékosan írtad össze, vagy tényleg ennyire rosszindulatú, tájékozatlan és buta ember vagy? Szerintem az utóbbi, én erre tippelnék.

Advanced Flight 2008.12.26. 10:53:14

A postoló nagyobb tisztelettel is beszélhetne a nőkről, ha már a post végére csak sikerült kihoznia, hogy minden hatalom alapvetően a nőknél van, a férfiak meg csak mennek a faszuk után....:-)

coucou 2008.12.26. 10:56:30

te jószagú málnabokor...

százas-e vagy?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.12.26. 10:59:32

hagyjátok szegényt, még nem volt nője soha, ezért ennyire frusztrált... ne bántsátok. Egy le-, akarom mondani elnéző mosoly is elég :)

Törpe minoritás 2008.12.26. 11:00:37

Elolvashatatlanul hosszú....

urbanlegend 2008.12.26. 11:12:28

Neked valójában az a problémád, hogy nem vehetsz 3 tevéért szexpartnert és háztartási robotgépet egy személyben. De ez inkább megmosolyogtató.

dr. Wilbur Swain 2008.12.26. 11:12:32

az tény, hogy hosszú, de akinek nincs türelme, az ne üljön le olvasni
aki meg először jár itt, az vegye a fáradságot, és olvasson el még egy pár postot, és aztán formáljon véleményt

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2008.12.26. 11:16:05

előre bocsánat,

de ez egy kiváló post. ugyanolyan tiszteletlenül beszél a faszokról, mint azon nőkről, akikről ez szól. ez egy stílusban nagyobb szélsőséget megütő írás.

kezüket csókolom, itt tartunk, mondom ezt úgy, hogy elképesztő anyakomplexussal rendelkezem.

egy mondatban: a feminizmus többet árt, mint segít. érdekes, hogy a nagymamáimnak nem volt ilyen mondva csinált esélyegyenlőségre szüksége, hogy véleménye/észérve legyen dolgokról.

valóban hosszú, de végig lehet olvasni...

Cho. 2008.12.26. 11:26:24

kedves blogger diagnózisa: faszoid frusztráció. ;)

látjátok, a beiglivel vigyázni kell.

Feesh 2008.12.26. 11:26:45

Ehhe, jó az időzítés.
Csak így tovább, picsogók, látszik, hogy elevenbe talált az írás.

bervas · http://mt10.blog.hu 2008.12.26. 11:30:07

Érzek itten pár adag iróniát, meg öniróniát is.
Itt-ott kicsit nehézkes a szöveg, néhány állítását vitatnám.
A hangulata tetszik. Amolyan mérgezett-bölcsész-másnapos. Mérgezés oka bájgli, szeretettúltengés, "feminizmus"-csömör, konyak, ki tudja.

2008.12.26. 11:40:19

Ejha!
Érdekes karácsonyi poszt :)

Bastille megjegyzéséhez kapcsolódva: igen! Ugyanolyan tiszteletlenül(?) beszél a férfiakról, mint a nőkről.
Sőt: tiszteletlenebbül (ej: be szép szó :)

Helyenként akad egy-két meglátás, amivel vitatkoznék, de egyébként - kihámozva belőle a lényeget - nagyjából így volt. De csak volt.

Ha ugyanis az a végkövetkeztetés, hogy a társadalmat a nők irányítják - akkor azzal vitatkoznék.
Régen (talán) így volt.
Ma már nem irányít senki semmit.
Se nő, se férfi.
Legfeljebb akad néhány ember, aki azt hiszi, hogy igen.

Mindenki meg van zavarodva, keresi az identitását, feje tetején áll minden - itt már nem lehet irányítani, annyira összezavarodott a kép.

Egyébként boldog karácsonyt mindenkinek!

jozicsenko 2008.12.26. 11:42:26

:-)))

aranyos, de nekem erős

nem kell aggódni, mindjárt megjelennek a feminek és osztják az észt, mert ők ahhoz értenek :-)
(lesz persze az okok között nőhiány, nőgyülelet, stb)

karácsonyt!

Közöd?? (törölt) 2008.12.26. 11:46:47

nekem nagyon tetszik, és majdnem minden szava igaz. eléggé fusztrált besavanyodott alakok lehetnek akiknek ez nem tetszik.

jtrencsenyi 2008.12.26. 11:57:12

Tisztelt kommentelők. Észre kellene venni az iróniát. Meg azt, hogy ez nem MINDEN nőről szól, hanem van egy - sajnos egyre népesebb réteg -, aki a feminizmus möggé bújva folytja el a problémáit. Férfiaknál is van ilyen, csak azt hímsovinizmusnak hívják. :)
Akinek meg semmit nem mond a feminizmus vs. nőiesség, az inkább ne kommentezzen. ;)

2008.12.26. 12:10:10

Semmi baj Rékuc, csak találva érzed magad. : PPP

Cho. 2008.12.26. 12:15:07

Vicgilson látod én is picsoid bloggerina vagyok, mert egyetértek Veled :D

zZz 2008.12.26. 12:29:34

Ez egy jóóóó hosszú blogposzt arról, hogy a nők mennyire manipulatív álszent lények, akik még le is tagadják természetesen, hogy azok, annak ellenkezőjének illúzióját fenntartva, amit már-már önmaguk is elhisznek.
Tisztelet a kivételnek, ami lehet kb. 2%, talán.

2008.12.26. 12:33:31

zZz ne legyél ennyire optimista.

zZz 2008.12.26. 12:34:52

Hagytam kiskaput -> "talán".

hairybottler 2008.12.26. 14:10:22

Nekem erősen olyan "disznók elé gyöngyöt" érzésem van, de hát mi más a blogolás, mint disznók elé gyöngyöt? Kedvenc kommentem a "hosszú" volt 1épként, az kb. mindenre rávilágított. Milyen volt az idei maraton? Kicsit hosszú...

Elmondanám, hogy kétszer kell végigolvasni és mellesleg közben nem árt ellátogatni a linkekre is, amiket szintén érdemes végigböngészni, majd főzni egy kávét, és folytatni az olvasást. Másodszori olvasás előtt le lehet vinni a kutyát hugyozni, és amikor megvagy vele, lehet ugatni. (Érted Rékuc, te szerencsétlen?)
Off
Rékuc persze hozta a formáját, mert neki mindenbe kényszeresen bele kell pofáznia, ami kikerül az Index címlapra, teljesen mindegy, miről van szó. Saját kis zsibbadt, egydimenziós világában még a kimondhatatlan-kimondatlanra is azonnal van leírható vélemény, ami általában ugyanaz, lévén szó egyetlen dimenzióról: böff.
On
Nem hinném, hogy olyan kétdimenziós meglátás lenne a poszt lényege, hogy a társadalmat a nők irányítják, hiszen a társadalmat nyilvánvalóan az érdekek irányítják már kibaszott régóta, és a profit, mint az érdekek tömörített formája, nem is olyan régóta. Vajh mi lenne, ha legalább az értelmesebb kommentelők megpróbálnának elszakadni a kibaszott kliséktől? Ebben a post-ban talán az a legélvezetesebb, h nagyjából a kliséken kívül mozog, miközben megkövült kliséket taglal. És vicces is.

Az baj, h valaki ilyennek látja a tetováltarcú (értsd: nincs saját arca, arcot kell neki festeni-tetoválni, hogy felismerhető, emberszerű legyen) hülyepicsákat? Mé' nem ilyenek?
Én, mint fasz, talán éppen a legilletékesebb (ezerszer illetékesebb, mint bármelyik nő) vagyok kijelenteni, h éppen ilyenek: kb. annyi nő van bennük, mint egy barbiban, de inkább, mint egy fésülhető műanyagpóniban. Magyarországra ez különösen igaz, de az állítás megállja a helyét a legtöbb európai országban és az egyesült államokban is... Rémes a helyzet. Ha NŐ-t akar az ember mehet valahova a távolkeletre, vagy nemtom. De óvakodni kell, h Európába hozza, mert itt pillanatok alatt kiölik belőle a nőt, az emberi lényt.

Tudom, h már ez is hosszú, de még egy dolog: lassan bizonyítva lesz, ha az Atyának nem lehetett anyja, mert az Atya energia az Anya meg anyag, és az anyag az energia egy speciális formája, része az energiának, vagy tévedek?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.12.26. 14:20:01

hehe látom én is elevenbe találtam pár elvtársnál :o) bocs!

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2008.12.26. 14:39:54

@harrybottler: sztem azért annyira nem rossz a helyzet, h keletre kelljen menni. bár lehet én vagyok szerencsés, h olyan nők vesznek körül...

érdemes megismerni a spiegelmann laura jelenséget vagy pl azt, h a feminizmus mi mindenbe üti bele az orrát. persze ez a probléma már túl mutat a postban leírt problémákon, amik -ki kell hangsúlyozzam- valósak s jelentősek.

engem, talán, mert szakterületem, a színház és drámatörténetbe belekotnyeleskedő feminizmus idegesít. mert mondjuk amit újj zsuzsi csinált anno fényképsorozatával, az megmondom őszintén, tetszik és hát azoknak a faszoknak szólt, akikhez 1.nem jutott el, 2. jelen vannak, valósak és ezek miatt a műfaszok miatt lett egyre érvényesebb a leszbikus többség.

www.c3.hu/~ligal/UjjTanulmany.htm

viszont, ami a drámatörténetben zajlik, azt kicsit rossz néven veszem, persze józan ésszel belegondolva rá lehet kérdezni pl aiszkhüloszra feminista perspektívából, oké, csak basz az ideg, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom, hogy klütaimnésztrát tisztára mossuk, agamemnont meg elküldjük a picsába.

ó, promiszkuitás, ó! csak vallnák be ezt a nők is.

én mondjuk imádok nőkkel beszélgetni a feminizmusról, de csak akkor, ha nem elvakultak. akkor kölcsönösen megszeretjük egymást. mi férfiak benneteket nőket és fordítva....

2008.12.26. 15:30:39

harry, harry
Márpedig de: ez jön le a posztból :)
Belemagyarázni lehet sokmindent - de hát a sorok között olvasva úgyis mindenki azt lát meg benne, amit akar (és amit mer).

"Vajh mi lenne, ha legalább az értelmesebb kommentelők megpróbálnának elszakadni a kibaszott kliséktől?"

Miért? Neked sikerült? A poszt írójának?
Van benne új infó, új meglátás?
Nincs.
A hangvétele, stílusa viszonylag egyedi. De hasonló stílusban alkotó bloggerekkel is dugig van már a net.

Nem mintha én tudnék újat mondani :)
Vagy bárki más. Ahogy Müller Péter könyvei is tele vannak közhelyekkel (hiába veszik őket százezerszámra).

Miért lenne jobb egy, a keleti kultúrában élő nő?
Más legfeljebb.
Ugyanúgy rohad a társadalom ott is, beleértve a nőket, férfiakat - csak másképpen.

Az utolsó bekezdést nem értem.
Ez számodra új?
Javaslom antik görög gondolkodók fennmaradt munkáit tanulmányozásra :)
Vagy akár a '91-es Begotten c. film megtekintését.
Nincs benne egy deka új gondolat sem - de elég egyedi és formabontó stílusban lett megalkotva.

Akárcsak ez a poszt :)

Peace!

hairybottler 2008.12.26. 17:00:46

persze, persze, én is a magam szemszögéből nézem a dolgot: első feleségem éppen azzal az ősi egyszerűséggel és megjátszatlan természetességgel kapott el, ami már az akkori Budapesten is ritka volt, talán nem is létezett. Nem is volt magyar a csaj, és miután a válás után évekig nem találtam hasonlót sem Budapesten, sem a felvilágosultabb Nyugaton, így gondoltam, talán Keleten kell keresni - bár kétlem, de a remény hal meg utoljára. És Arthur C. Clarke meg Gauguin is olyan jól elvolt arrafelé, hogy nagyon. :D
Eltelt jónéhány év, és most ott tartunk, h ha valamiről beszélünk Vele, egyszerűen fulladozok, mert úgy hangzik, mintha egy nőgyógyászati váróban fellelhető brossúrakupacból olvasna fel valaki találomra idézeteket. Aztán csend és vádlón meresztett szemek. Engem néz. Értelme nem volt a mondatnak. Nulla. A vádló tekintet alatt elbizonytalanodok, én hülye utánajárok a dolognak (még ma is), és kiderül, h tényleg nem volt értelme a mondatnak. Ma már persze eszembe nem jut ezt felemlegetni, mert kapok egy ugyanilyen értelmetlenséget válaszul. Tudatosan edzem magam. Ha kussolok, akkor csak a vádló tekintet. Az jobb.
Szal arra gondoltam, talán ez nem lesz Keleten. Talán nem akarja majd mindenáron bizonyítani az egyenrangúságát, amit senki soha nem is vont kétségbe, az istenszerelmére, és igazán nem én tehetek róla, hogy nekem van pöcsöm, neked meg nincs...

A nő és a művészet kapcsolata pedig benne van ebben a post-ban: ahogy nincs művész-férfi, úgy művész-nő sem létezik. Művészek vannak, meg zajos törtetők, vagyis artisták. Az artisták hangosabbak, és általában sikerrel vonják magukra a közfigyelmet. A köz művészete a népművészet, ami, hogy is mondjam, olyan... színes, meg díszes, meg zajos. Kicsit kertitörpe, kicsit csiricsáré. Nem túl összetett, nem túl sokrétegú, a lényege elfér egy kétszavas mondatban. Egy profitorientált világban, egy piacon, egy vásáron természetesen előnyösebb az artistába fektetnie a kofának... De persze az is felmerült már sokakban, hogy a "profi" művészet az meg nem más, mint a dúsgazdagok provokációja a csóró senkik felé, hogy büdösbunkó úgyse érted, mi ebben a végletekig csiszolt tökéletesség, mert te csak a wc-csészét látod.

@VicGilson amikor azt mondtam, klisé, talán valójában azt szerettem volna mondani, h sztem csak a legfelső réteg az, a nőuralmi réteg, aztán többször elolvasva (amikor már a stílus sem vonja el a figyelmet) van ott még jó pár, véleményem szerint érdekesebb, viccesebb, vidámabb réteg. Klisé felülre lakknak, aztán alá jöhet a tartalom, ami itt létezik, egy rakás blogon meg nem, mert ott valóban csak a lakk és némi többé-kevésbé ügyes, de inkább kínos szó-zsonglőrködés van. Erre gondoltam, és nem akartalak megbántani. A "disznók", az nem rád vonatkozott, az a zsigerből kommentelőkre... :D

Az ucsó bekezdés meg arra ment, hogy nekem valóban új, hogy talán lassan bizonyítható is, miszerint anya(g) nem is létezik. Ez rám úgy hat, mint a középkor emberére, amikor lassacskán el kell hinnie, hogy tényleg nem a Nap forog a Föld körül. Mondogatták, mondogatták, na de hát az hogyan? De ezt hagyjuk, mert nagyon off, és hosszú...

magyar-magyar szótár 2008.12.27. 03:59:54

Az "ünnep" előkészületeiben 36 órán át kuktálkodtam (pucolj meg egy hagymát, adj a kezemhez egy vajat [vaj, ezt nekem kell ktitzakálni, gyakran ui margarin, de pl sütéshez MÁS margarin, néha óccsómargarin], pucolj krumplit, most pedig mosogass, szaladj a bótba rumért... Ez volt a legérdekesebb, megtippelni hogy a Ronin az rum-e attól, hogy piros, mint a néhai kevert, ám vitorlás hajó van rajta) ..és mosogattam, csak mosogattam, csak mosogattam.
Nem ettem többet, mint más hétköznapokon. Beiglit etem, de csak formabontásbő, ha jelentős műűűűűvészek, mint Rékuc nem esznek bájglit meg sütni se tudnak) akkor dzsaszta eszem bájglit. Már csak azért, mert Uram & Parancsolóm sütötte, ergo: finom (pestiül nyami)

magyar-magyar szótár 2008.12.27. 04:08:48

Ez a bejegyzés lényegében olvasónapló. Bloggiálisan értelmezhetetlenül bonyolult és zavaros. Blogoszférikusan ui az értelmezhető, ami legalább kilencszeres copy.
Nem tudtam befejezni tegnap a javítását, mert rohannom kellett a papucsomért s aztán a konyhba mosogatni. Vagyis "a hagyományos feminista-kritika művelői leginkább frusztrált faszok". Viszont ez az idézet egy faszoktól jellegzetesen frusztrált értelmiségi picsától származik. Tehát a szokásos nemekközti zihi-zuhi fűrészelés nem sokra visz.

Éshát igen, akik megsejtették, hogy ezt az összehordást nem lehet csak úgy Rékuc-módon "megtúrkálom az elejét meg a végét, oszt kész" olvasgatgatni, az nyert.

Ejj, pedig egész nap azon gondolkodám (gonoszan, miközben csak mosogattam, csak mosogattam, porszívózni majd máma) miként fogok re:posztolni néhány elhamarkodott ítéletre, amik az egyik ugrólinkcsapdára bökkennek föl... de nem bökkentek, brühühü :(((

magyar-magyar szótár 2008.12.27. 04:10:00

Köszönök minden kommentet -természetesen e (a) poszt szoros részeinek tekintem a kommenteket is.

magyar-magyar szótár 2008.12.27. 05:37:24

A Spiegelmann házaspár nőititok special outlet-jét nem keverném ide.
1. A Spiegelmann házaspár műve, hogy egy szivemnek kedves kommentelőm, Zavaros úr szavát idevegyem: fasság. Mégpedig az benne a fasság, hogy a Spiegelman házaspár saját nevén, ugyanezen piacvezető cég forgalmazásában piacrakerülő könyvei összesen is harmadannyi példányban [sem...] fogynának (ohne botrány.. esetleg, ha az igen csinos Spiegelmann-né vállalna egy fotózást a Playboynak, ami kb az ő nevére 700ezres gázsi és a hozadék 10ezer pld a könyvéből)
2.Csak erősítené vezérfonalam, tehát unfair lenne a Rékuci-muci -féle álnaívákkal szemben.
3.Nem beszélve arról, hogy csak aki nem akarja tudni, az is legalább sejtheti a speciális pornóágazatok női fogyasztói szegmensének ízlését... (Nincs Titok...)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.12.27. 13:45:17

ez én személyes kedvencem, hogy nem tudja összeegyeztetni a családját a karrierjével, bezzeg a férfiak!
nagy-nagy titkot árulok el: mi se tudjuk, csak csináljuk.

heki 2008.12.27. 15:46:57

szótáríró
(hm)
írhatnál mongyuk a blogolás és a kommunikáció (mint véleménycsere) antagonisztikus ellentétéről.

Olyan szomorkodós hangulatban leszek ilyenkor.
Olyan reménytelennek tűnik.
Ez az internet az egész elbaszott pszeudojeleivel kacsintmosolygós.

Blogoló ír:
A hó fehér:

Reakciók:-nincsishó - teantihóista
- teésatöbbi, és a többi, minden rövidebben és frappánsabban, ettől persze primitíven és csereszabatosan - bárhonnan idevághatóan.
Jaj.

2008.12.27. 17:09:18

Hol kezdjem?

harrybottler

Így már megint másképp hangzik - és ezzel tkp. egyet is értek teljes mértékben.
Nem vettem magamra - de bocs, ha félreérthetően fogalmaztam :)

Így már az utolsó bekezdés is más megvilágításba kerül.
És igaz: lehet új(szerű) a dolog, és végülis az általam említett 'görög gondolkodók' sem mondták ki egyértelműen a végszót, csak filozofáltak.

magyar-magyar szótár
Egyetértek :)

heki
Szintén :)

Ilyen a zinternet.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2008.12.27. 18:35:34

Sg. Herr/Frau magyar-magyar,
az Ön posztjaiból valami megmagyarázhatatlan zsenialitás árad.
Mit vorzüglicher Hochachtung,
Ihr
Tibor Modor

hairybottler 2008.12.27. 19:50:27

Be kell látnom, tévedtem: azóta megnéztem, hogyan is érezte magát Gauguin keleten (hu.wikipedia.org/wiki/Paul_Gauguin), és hát nem a legjobban. Úgy tűnik, jenkinek, vagy jenki-kegyeltnek kell lennie az embernek, hogy jól érezze magát Keleten, esetleg nyugat-európai munkanélkülinek, és akkor Goa bejöhet, vagy egy vietnami, thai búvárparadicsom. Nem hiszem, h jobban kéne rettegni az ottani orvosoktól, mint az itteniektől ( dudenbuch.blog.hu/2008/12/24/euthanazia ), nyugdíjam úgysem lesz, a kaját meg lehet szokni, ha nem éppen egy bódiszilvi- vagy rubinlék-a-műmuff az ember. Talán ami a leginkább hiányzik külföldön, az a társaság, a nyelv. De az hiányzik már Magyarországon is: igazán nem nevezem társalgásnak, amikor rögtön reggel, rögtön a kapuban elküld valami silány tahó, vagy nyolc éves isilány az anyámba. Szívem szerint reflexből lefújnám chemotox-al.
És képzeljétek el, lehet, ott vár rám életem nője egy szál ágyékkötőben nevetve, barnán, aki mellett első, mára kissé megkopott feleségem csak sápatag utánzata a NŐnek... (ex-nejem korai kiadása talán nem, de akkor éppen, h jó ötletnek tűnik megnézni, létezik-e ilyenfajta időutazás...)
Az tuti, h a postban említett ideológiailag alaposan felkészült, öntudatra ébredt önmegvalósítógépek nem-hasonlítanak-a-bennem-élő-képre témában: nő.

blog: ha jól látom mr m-m szótár is arra használja a blogot, amire való: nyilvános napló, vázlatkönyvszerű gyűjtemény, jegyzettömb firkáknak.

A vigyorik :) engem is zavartak valamikor, de ennek már több, mint 12éve. A fiaim ilyeneket küldözgetnek: o..O - nekem teccik. -..- néha tök hosszan elbeszélgatünk így: +_+

Gaia: ha valóban kimérik, h ő csupán a második, még akkor is lehet filózni, h esetleg mégiscsak az első, de én megvárnám, míg kimérik, aztán megértem, h kimérték, és talán kész leszek a vitára...

magyar-magyar szótár 2008.12.28. 06:59:40

Most jut eszembe egy, az "ünnepek" zabai agytompulatában is élvezhető besztszeller, Graham Greene A csendes amerikai -ja.[The Quiet American] Abban A Nő figurája (a vietnámi lány... ..és a nagynénikéje...) Bár, sajnos, más aktualitása is van ennek a regénynek...

magyar-magyar szótár 2008.12.28. 07:04:24

Heki, a blogolás maga A Síkbolygó. 2D on/off. Eszperente nyelven mekeghetsz lehet egy elved de ékezetes e-kel nem cseveghetsz mert nehézkes ez. Ékezetes e nem helyes. Értelmetlen ékeket e -re tenned! Éktelen e kedvesebb. Hát még a vegyeshangrendűség. Persze kiírva az van, hogy a vélemény szabad: Ehezetes e-ket tegyetek legyetek engedetlenek ebben!

magyar-magyar szótár 2008.12.28. 07:08:11

VicGilson, üreseket durrogtatsz. Jól hangzik -de a töltés? Konkréte mit találtál el, mint közhelyességet?

magyar-magyar szótár 2008.12.28. 07:14:08

A társalgás: Éppen ez az egyik célja az entropikus "zajkeltésnek" Akkora a blogoszféra alapzaja, hogy csakis ai ismétlés, a copy, az unisono hangzik ki.. éspersze "közvéleménynek". pl én szivesen olvasnám VicG véleményét is, nem csak a durrogtatásait. Az lenne.. társalgás. Rékuc detto. DURR -de mit? Lesett valami? Talált? Szájjalvadászat.

heki 2008.12.28. 20:38:40

@magyar-magyar szótár:
de bassky
hát te es blogolsz
ennenmagad ne köpdösd már
minek

szóval van remény
még ha vak is és perverz is szegénykém

a minőség forradalma hopp indul

heki 2008.12.28. 21:16:38

Olvassatok citerát is

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2009.01.03. 03:13:07

Ilyen csúsztatásokkal terhes baromságot már rég olvastam! A feminizmusnak és a konzumidiotizmusnak semmi köze egymáshoz! A nők elleni erőszak minden formáját pediglen elutasítom!
peter-cs.blog.hu

magyar-magyar szótár 2009.01.03. 05:22:18

Peter_Cs, ezt , hogy "csúsztatás", Ön olvashatta valahol, de kb annyit érthetett meg abból a cikkből, mint ebből. De ha már itt tartunk akkor én mosolyogni szoktam a FurnérSziluett-es tüntetéseken, mert én MINDEN diszkriminációt, tehát a "pozitív diszkriminációt" is ellenzem .

Az ember azt gondolná, hogy aki hallott már King Crimsont, az értelmes is.

Viszont elgondolkodtatott.. nem szálaztam ugyan a sima (szóda nélküli, régi) feminizmus és a neofeminizmus között, de talán a nemofeminizmus mint szellemi konzumidiotizmus , vö: értelmiségipicsablogok, hmmm... Nem is hülyeség! Minden komment jó valamire.

Ön pl elgondolkodhatna, hogy talán VÉRSZEM nélkül, simán nyugodtan is elolvashatná a szöveget.
De ha annyira bátor lenne, hogy kiKARMAZSINozván az Ön által incriminal-t részeket @ben megküldené. imígyen fölokosítana engem, küßdiehand-ném kiskegyednek.

macskabicska 2009.01.05. 14:21:34

Nagyon tetszik, csak arra hívnám fel a figyelmed, hogy a dildo nem zümmög.

magyar-magyar szótár 2009.01.05. 16:41:04

Bocs, a fatengelyes gépem szinte video-képtelen, ha esetleg ad képet, nincs hang :) De majd érdeklődöm hard' felhasználóknál... Hm.. villanyborotvahang?

macskabicska 2009.01.05. 18:03:52

nem nem az sem talált, a különbség nagyon egyszerű. A vibrátor adja a hangot és rezeg, a dildo meg semmit se csinál csak egy f*sz.

magyar-magyar szótár 2009.01.06. 06:20:59

Huh, macskabicska, nagyon igazad van. Vagyis, ha lemerül az elem a vibrátorban, akkor csak dildo.

Hann' kösz.

macskabicska 2009.01.06. 15:56:37

hát még mindig nem az igazi, a dildonak lehetősége sincs rezegni, hacsak rá nem kötik egy vibrátorra.

magyar-magyar szótár 2009.01.07. 10:51:53

következőéletemben úgyis nő leszek, és akkor a magasfokú , összetett, mégis szórtfigyelemre is alkalmas eszemmel felfogom, macskabicska, végre, addig is kösz:)
Most pedig: mi a macskabicska?

macskabicska 2009.01.07. 16:45:52

Ó, az túl összetett ahhoz, hogy egy fórumban beszéljünk róla.

magyar-magyar szótár 2009.01.09. 08:04:53

A macskabicska nekem weöressándorul van. Vö.: kutyatár, tojáséj [ezutóbbi egy egész vers ám!:)]

macskabicska 2009.01.09. 12:32:44

Ááááháááá, igen igen! felettébb érdekes. Van benne valami, de ez éppen nem Weöres Sándor, habár nem tagadom, gyermekkoromban belémtáplálták egy verseskötetét, lehet annak a mellékhatása.

Geoffrey Firmin (törölt) 2009.01.11. 12:30:43

Szinte mindenben egyetértenék, az úgynevezett „női irodalommal” kapcsolatos meglátásaid különösen jók: egy csapat tehetségtelen, frusztrált, ostoba farokszponzorált picsa nyüfögése. Azonban megdöbbentett, hogy a női nemi szervi csonkítást tagadod, hiszen ezzel éppen a feministák oldalára álltál: a feministák tagadják ezt, a multikulturalizmus jegyében, amit sajnos nagyon üdvösnek tartanak. Ennek a barbár szokásnak a létezését az amúgy vallásszabadságot hirdető Amnesty International sem tagadja. És nemhogy a csiklót eltávolítják, hanem az egész nemi szervet, a szeméremajkakat is. Abban viszont igazad van, hogy ezt is nőstények csinálják, nem férfiak. Férfiak nem csonkítanak meg nőket, ez a szukák sajátja. Nézz utána pontosabban a tényeknek, olvass Ayaan Hirsi Alit, Waris Dirie-t (afrikai iszlám országokból menekült nők, nem nyugati „hölgyemények”) vagy nézd meg ezt:
en.wikipedia.org/wiki/Female_genital_mutilation

vagy csak szimplán keress rá az FGM szóra. Hihetetlen, hogy Magyarországon erről mennyire nem tudnak semmit.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.01.11. 15:44:36

@Geoffrey Firmin: "Az egészségügyi alapú, „vallási előírás”-ba csomagolt ős-BölcsBanya-ság nem a csikló kimetszését, csak a fitymácskája megmetszését írja elő. Az Eredeti Művelet-től való elhajlás valójában újkeletű"... Khmmm...

magyar-magyar szótár 2009.01.12. 06:43:22

Geoffry: Valóban létezik az az anomália [elhajlás] amire rágyúr a sajtó, a kriptopornográfia szenteskedő-szemforgató módon. Valóban vannak esetek, ezek az újkeletű vallásifundamentalizmus túlburjánzásai. Szivesen érvelnék a "viktoriánus" kor nőibuta képzelgéseiről arranézvést, hogy a körülmetélés a makk lemetszés. Na, kb ez az ügy ilyesmi.
Fenntartom: A mohamedán nők jórészeét e földön egy kanna tiszta vízhez jutás érdekli inkább.

Ha igaz lenne az a koholmány, akkor a mai viszonyok között tömeghalál pusztítana a mohamedán nők érintettjei között...
Azért is ostoba ez a fltételezés, mert négyfalon belül, fátyol nélkül bizony a mohemedán nő megmutatja "archaikus" erejét [bocs...]

Geoffrey Firmin (törölt) 2009.01.12. 21:11:16

Ezek a létező esetek pl. Egyiptomban a nők 90 százalékát érintik, és a "hagyomány" nem hogy nem újkeletű, hanem egyenesen az ókori Egyiptomból ered. Ezért is vitatkoznak rajta, hogy népszokás, avagy vallási szokás-e. Mellesleg igen, sokan halnak bele évente.
A koholmány szó helyett akár az uszítást is használhatnád, vehemens tagadásod annyira emlékeztet a szovjet rendszer propagandájának nyelvhasználatára. Csökevények, túlkapások, túlburjánzások, vannak még hibák, de munkatáborok, persze, nincsenek.
Szerencsére vannak a világon olyan emberek is, akik veled ellentétben beszélnek nyelveket, ezért nem az ilyen bejrúti bordélyházakban szerzett élményeken alapuló propagandára figyelnek, mint a tied, hanem a tények felől is tudnak tájékozódni.

intizar 2009.12.04. 13:02:03

A női nemiszervek csonkításához Mohamednek annyi köze van, hogy nem tiltotta meg, sajnos. És akármennyire szegények is, akiket érint, ez a dolog mégis észrevevődik, hiszen mindennap FÁJ. Hugyozáskor például. Meg olyankor, mikor az ember (bruhaha, női állat) ura él a jogaival. Szüléskor szétszakad, utána megint összevarrják (gy.k. NEM hasonlítható a gátmetszéshez-varráshoz, mert a lehető legérzékenyebb helyen található, ami NEM a gát). A nőnek nincsen "fitymácskája", ha volna is, azt is fájdalmas volna lemetszeni, de a gyakorlatban sok helyen nem csak a csiklót távolítják el mindenestül (ez pont olyan, mintha a Ön micsodáját vágnák le, de mivel a lyuk marad, a nő így is használható), hanem minden külső látható részt is ledörzsölnek éles kővel. Javaslom az interneten utánanézni, képek is láthatók, csak erős idegzetűeknek. Javaslom továbbá Alice Walker írásait a témáról, bár ez feminista lévén hüjepicsa, aki úgyse mond igazat még álmában sem.

Intizar 2009.12.04. 17:58:21

És ez nem apró "anomália" az egészséges gyakorlathoz képest, hanem ahol gyakorolják, ott minden esetben rámegy a csiklónak legalább a fele, de inkább sokkal több. Mint mondtam, nem mohamedán, régebbi eredetű. Most már persze Mohamed nagyobb dicsőségére űzik (a Próféta amúgy is szereti, ha elnyomják a nőket). Árulja el, uram, bírna maga annyira szomjas lenni, hogy ne érezze egy szüntelenül újra fölszakadó, jókora seb fájdalmát? És igen, az ember mindenhez hozzászokik, a szomjúsághoz is, a fájdalomhoz is. És ha bebeszélik neki (önmaguknak, hiszen valóban nők követik el mindezt nőkkel), hogy mocskosak, ha csonkítatlanok, akkor valóban áhítani fogják a csonkítást. Hogyan, a jóistenbe, hogyan jön ez az elkényeztetett nyugati feministákhoz? Ha ezek észreveszik véletlenül, hogy mi megy Afrikában, és megpróbálnak tenni valamit ellene, akkor legalább nem a teljes életük papírkosár!!!

Intizar 2009.12.04. 18:09:28

Ja, és az Ön által említett, valóban nagyszerű Csendes Amerikaiban a nő elbűvölő, ám minden emberi morálon és gondolkodáson kívül álló állatka. Ha ilyen hölgyekre vágyik, akkor már értem, miért idegesítik annyira a feministák.

Intizar 2009.12.04. 18:16:17

...hiszen nincs rajtuk power gomb.
És a számon kért mohamedán (inkább afrikai, azon belül is elsősorban kelet-afrikai) női tömeghalálról annyit, hogy megvan. Csak éppen a világnak eme boldog tájain nem sokat számít.

2010.02.23. 17:16:12

@Rékuc: kurvára sótlan vagy, én sokat röhögtem rajta. egyszerűen csak találva érzed magad. : PPP

magyar-magyar szótár 2010.02.26. 02:04:23

@Geoffrey Firmin (törölt): Fenntartom: ma a térség nőinek nagyszázalékát nem a fitymácskája metszettsége izgatja-nemizgatja (és ismétlem, és perszehogy, és már az Ősi Egyiptom-ban is, a Bölécs Banyák , a nemszülőképes korú nők döntöttek az ilyen ügyekben is... és minden, ami túlság, ebből a mi vágtázóidejű korunkból való, friss, újkeletű, nemrégi, romlott... rontott...)
A térség nőinek fő napi kérdése az, honnan szerez iható, honnan szerez pár rongy kimosására alkalmas vizet. Ez még betonkalickákban is kérdés (tehát föl-föl a Közel-Keleten...)

magyar-magyar szótár 2010.02.26. 02:13:18

@intizar: Mókás lenne ez a vita a fitymácskáról (a kicsinyítóképző ara utal, hogy piciny satyakocska, na jó, vannak nagyobbak is, és arra is, hogy a nemiszervek kifejlődésekor, bocsánat a szóért, egy csiráról fejlődik, kétféleképpen (át, illetve bizonyos esetekben vannak zavarok..) ... egyszer egy igen fejlettudató, természetesen léiberális nővel, aki frenetikus szexuális életével nyiltan is dicsekszik, vitáztunk azon, hát, leslt a bőr a pofámról, pedig vastag, hogy a fehéres (bocs: "geciszerű") izgalmi váladék (tehát nem a viztiszta előnedv) NEM hüvelyi gombás eredetű folyás, hanem egyszerűen van ilyen izgalmi nedv már egy kissé magasabb fokozatban.

Az europid nők valami mélylelki romantikától űzötten ragaszkodnak az egyébként a nők számára termelt kriptopornóipar remekművei (szaúdi hercegnők titkosélete, potboiler paperback) által hintett (a kedvencemet egy hülye fasz pszichiáter írta...) baromságokhoz. Kiragadhatnám pl azt, hogy a cigány kulturában gyakori, hogy Az Igazi Férfi (kurvafuttató királycsávó) a lányok hosszú haját az alkarjára tekerve csapdossa falba a fejecskéiket, ERRE rá lehetne gyúrni, többezer cigány nőt érint, de ebből A CigányNők Életére messzemenő következtetéseket ÁLTALÁNOSÍTANI???

Elismerem ezt a csonkítási dolgot, van ilyen, tény, de nem akkora súlyú, mint ahogy az ezzel kompenzáló .. eh, hagyjuk...(mi a faszér' nem a víztisztítókra gyűjtenek az europid picsamozgalmak?? ekkora médiaerővel, amivel a "muzulmán nők" csiklómetszésével foglalkoznak, ezerszám lehetne víztisztító berendezéseket a térségbe juttatni..)

magyar-magyar szótár 2010.02.26. 02:19:25

@Intizar: Pontosann ezt nem szeretem a süllyeteg europiod feminimopicsoidokban, hogy ostoba állatkának nézik ezen nőtársaikat. Onnan kezdődik a történet, hogy miért is van a nőknek oly cuki apró kis kezecskéjük lábacskájuk? Amikor a korai leleteken a csontok alig különböznek a szülőúti környezeten kívül? hogy alakult ki a "nő veleszületett magasabbfokú igénye a finomabb, a kényesebb, testét kíélő textilekhez?" Hát úgy, hogy az okos Bölcs BAnyák a finomabbat maguknak tartották és a szarcsimbókos seggű hímállatfajtának lökték oda a durvábbat. Ki küldte a szomszéd horda borostyánvagyonálért a faszokat? Az okos ( az Ön szerint "ostoba állatka") nők. Amidőn a férfiak lemészárolták a szomszéd hordát a borostyánokér, kik tallóztak élők után a holtak között s emelté föl a csak sebesült nőtársaikat (rabszolgának) korholva a férfiakat álllati durvaságukért? A nők.

Az ÉSZ a racionalitás, az okosság, az nem csupán műveltségmennyiségi (bocs') kérdés ám!

Intizar 2010.03.05. 01:27:34

@magyar-magyar szótár: Nem a nőket mondtam állatkának, hanem azt a fiktív személyt, aki a Csendes Amerikaiban "nő" címen elő van adva. Nem ember, hanem maszturbációs fantázia, még ha nem is minden tekintetben örvendetes.

Intizar 2010.03.05. 01:32:43

Arról pedig nem tehetek, ha Önnek sok prűd és olcsóponyva-olvasó feministával volt dolga. Ezt az Ön által oly szenvedélyes megvetéssel és gyűlölettel emlegetett női konventet, páholyt, terrorgyülekezetet nem ismerem, tetteikért és szavaikért nem vagyok felelős. Egyedül az én saját fejemmel szoktam gondolkodni, ez áll rendelkezésre, ezzel vagyok kénytelen beérni. A jeles Süsühöz hasonlóan egyfejű vagyok, ha ostobaságot mondok, azt azért mondom, mert nem sikerült elég okosan gondolkoznom. Ettől még nem fogok fölhagyni a mondott tevékenységgel.

magyar-magyar szótár 2010.03.05. 04:58:01

@Intizar: A személy nem fiktív. Jó nagy ugrás lesz, de jöjjön velem: A múlt század 70-es éveinek végén leánykörökben az olaszpasizás (az arabpasizás, a nőspasizás) volt a trendi. Monumentális papás-mamás jellegű szappanoperális játékot játszottunk az utcánban, a szülők már a kapuba kiállva követték. Családok voltak, a játszó személy-ek 7-15 évesek. Egyszercsak megjelent egy 850-es Fiat Sport Coupé és abba bevágódott az egyik főszereplő, legyen Méri, a Méri-család feje , az özvegy édesanya. Egy olasz pasi volt. Olasz proletárfiúk azért güriztek fél évet, hogy hat hetet olaszpasiként kölcsön vagy bérelt autóval havájjzanak. Ez a csaj nyilván rávert a diákpasija kezére, ha a pólója alá nyúlt volna, míg az olasz pasit meg hűséggel szopta a kisvárosi motel mögötti parkban a kocsiban. Vagyis az ősnői attitüd bármikor megéledhet, pl ex-szingli képes hajnali fél tízjkor kelni azért, hogy a kenyérsütőgépet bekapcsolja hogy az isteni Phallus a sülő kenyér illatára ébredhessen kora reggel féltizenkettőkor.
Valamint szintén a Csendes amerikai -ban ott a nagynéni (a kerítő) is, aki nemmelékes alak vitánkban...

Én súlyosan elitélem a feminimopicsoidokat azértrt a fennkölt lenézésért, amivel az ilyen szituációkat kezelik.

A nő tört ki az Eeleve Elrendeltből, a nő nem akart (bocs) "a fán élni" a nő küldte a borostyánnyakékekért a szarxcsimbókseggű trágyaszagű hímállatoka ésígytovább, a nő=innováció, a tett eszköz a kitörésért.

Sok-sok cigány lány nem óhajt cigány lenni, hozzámegy BÁRKIHEZ egy alkoholista gennyféreghez, mert az nemcigány. Ilyen egyénielhatározások is mozgatják a világot vagy.. mozgatták...

magyar-magyar szótár 2010.03.05. 05:02:11

@Intizar: Ez a férfi-női női-férfi párbeszéd legkényesebb mezeje, amikor a nő azzal érvel, hogy az én tudatom az én tudatom és nem azért etetem meg hajfestékkel a hajamat (ami a férfi mellykaskáját oly selymesen cirókála, míg lovagolta.. izé) mert a maimarketing beszopatott, hanem én ESZTETIKAILAG így érzem jól maam, hogy mahagóni EGYÉNI hajszínem van és tetszik ez nekem. Namost ilyenkor a hülye faszi mit tehet, két rosszat,vagy ansanték, etikett és térdet hajt, kalpagot lenget (hülye picsa!) vagy szereti a nőt és folytatja a vitát, igyekszik megvilágítani azt, hogy csoportudattól függetlenül a modernnek látszó kor í(hosszú í archaizálóan) ígézetében sem maradhat. Tehát msot én udvariasan elismerem Önnek, hogy az Ön tudata az Ön tudata. És senkimásnak nincsen olyanja. És nem csoporttól másolódottt át az Ön fejecskéjébe (ami tippem szerint nemkicsi)

magyar-magyar szótár 2010.03.05. 05:07:05

@Intizar: de naplóztzunk csak gyorsan, nehogy elsikkadjanak állításaim, amikre nem sziveskedett reagálni:
-az un "nőikasztráció" témakörének főalapja jellegzetesen nőies kripto-pornográfia (ilyen "irodalom")

-ó, bár lennének olyan békeviszonyok, hogy a Bölcs Banyáktól uszított "orvosemberek"-nek lenne ideje efféle csonkolásos műtéteket végezni..

-de nem, az érintett nők java legalábbis polgárháborús vagy gettósított vagy nép-nyúzott vagy éhínségtől ésvagy mindez összevissza, gyötört területen él, fütyülnek a csiklójukra, fitymácskájukra (mindent nem lehet homokkal mosni, kezet pl homokkal mosnak) a leginkább az izgatja őket, egy ital vizet honnan kerítenek, második: egy kis mosásra való viszonylag tiszta vizet honnan... főzéshez egy kannácska vizet honnan...

és megint és még megint elismétlem, ekkora sajtó-power inkább a víztisztítóknak kéne, Magy Női Világösszefogás

Intizar 2010.03.05. 14:06:58

@magyar-magyar szótár: ebben az esetben nincs miről társalognunk tovább. amit képzelem, hogy gondolok, azt úgysem gondolom, ill. nem én gondolom. hova tovább? jehova.

magyar-magyar szótár 2010.03.06. 06:54:59

@Intizar: Ádehogy! Ez csak a szokásos az Ön részéről, értelmesebb nők így szokták rámszakgajjtani a függönyt, ez tipikus (feminista) végsőnőiérv, levelezésben pl örökre letilt meg ilyesmi. Senki sem képes -perszehogy én sem! - a (tudja, J.A. ...) A Halom Hasított Fa alól kivonnia magát, itt a májam, ott a vesém, ami kitüremkedik, az nyom valahol, determináltak vagyunk. Szép álom az, hogy ím, én (értelmisegg) fáklaként fényem ENNmagamtól való s világolok, de hát a fáklyát mártották szurokba s gyújtották meg, ugye.

Nem vagyunk ot, nem látjuk, médiumon által KÉPzeljük el.
Megint intem a feminista szociológusnő esetére, aki Elnyomott Muzulmán Nők életét ment tanulmányozni Afganisztánba és Az Örök Nőhatalom!!! (womanpower) földjéről érkezett meg lelkesen.

De mindennel így van ez. Ugyanez a cigányságról való vitákban is. Semmire sem megyünk, amíg fel nem ismerjük bennük 150 évvel ezelőtti magunk...

Az is a baj a feministákkal való párbeszédekben, hogy függöny (avagy abrosz) letépésre egy hülye fasz másként hogyan is reagálhatna, mint.. ö.. udvariasssan (ami ugye Fejlett Nyugati Feminista számára elutasítandólenne...)

Barát József guru 2010.03.06. 07:26:02

@magyar-magyar szótár: Ha annyira JÓ és egyszerű nőnek lenni, akkor miért van az, hogy férfi(nek látszó) nicknek a többi férfi a post utáni csevejben értelmes válaszokat ad, beszélget vele, mig nő(nek látszó) nicket ignorálnak vagy hülyének veszik pl. politikai vagy más FÉRFI témánál?*

*saját, nagy mintán alapuló, több éven át folytatott kísérlet
a férfinick mindig kapott normális választ a többi férfitól, a nő szinte soha, vagy ha igen, lekezelőt

magyar-magyar szótár 2010.03.07. 08:42:06

@Barát József guru: Mint köztudomású, a netvilág hazug, KÉPmutató. Az alfahímekként mutatkozó nickek mind frusztrált pöcsök, a Végigdugtam Vidékimagyarország Összes Facér nőit phallikus pornóblogokat maszturbátorok írják, akiknek legnagyobb JIZZ élménye egy régi Film Színház Muzsika címlapal volt a seregben az M-telephely ügyeletben éccaka... (amikor fiatal férj volt, a lelkes feleség [erre a nők nem szoktak emlékezni, de teherbeesésig hauptmotív a rendszeres ÉS BIZTONSÁGOS nemiélet ] enyhén megrágcsálta a makkját.. ezért a pornóblog minden 1,75-ik bejegyzésében dús szopásijelenetek vannak.

Ha az életben nem tud, igyekszik kompenzálni kommentiálisan legalább.

Az ő inverzük A Harczos Feminista Nőblogger, ai A Mozgalom összes lózungját kizárólag saját agyi érdemeinek tudja be (lásd hajzabáltatás egyedi szinekben műanyagraffiaszerűre, mint "Énekem teccik ez és Hű De Egyedi vagyok mahagóni fejjel!") Az ilyen feminista harcosk azért időnként arra riadnak, hogy ríva rágicsálják kikkutyussaakú plüs díszpárnácskájuk lábinkóját avval, hogy dojó lenne hagyományosházasságban büdöslábú hülyefasz elé forró tyúklevest tenni arany karikákal és csigatésztáva (persze látványosan out-olják ezt a képet..)

Barát József guru 2010.03.07. 10:51:42

@magyar-magyar szótár: értem, szóval kizárólag a frusztráltság vezet egyes hímeket az ignorálásra.

magyar-magyar szótár 2010.03.09. 03:58:01

@Barát József guru: A férfi elemi udvariassági kötelessége némi titkot hagyni a nőn. Az egyik legősibb titok az, hogy a nők nem innovatívak, de SOHA-SOHA nem szabad elárulnod egy nőnek, hogy csoporttudat és maimarketing áldozata. Tehát, ha ő azt hiszi, hogy a saját zseniális ötlete az, hogykanyarodás közben nem az utat kell nézni, ahová kanyarodik a tüncibünci autókájával, hanem az autó orrát, akkor hagy néze az autó orrát (A Ford Ka lökhárítóját, ami a vészes sarkokat pompásan védi, Nyugaton elemenként is meg lehet vásárolni, lés szintén nyugaton középkateg autó is rendelhető szinezetlen lökhárítóval) Ha egy nő elhatározza, hogy azért kell 11ó11 perc kar-szögben mellre vett kormánnyal vezetnie, mert különben nem éri el lábaival (amik egyébként HOSSZABBAK ÁM!!! a férfi lábainál!!) a pedálokat, akkor nem szabad ebben a hiedelmében megbántani (ti. hogy hátradőlvést a csipeje előbbre kerül és a pedálokat kényelmesebben éri el... A magassarkúról már ne is beszéljünk, ma már egy kuplungszett belefér (kínai utángyártottban) 35-40ezerbe, akkor csúsztassa csak édybbba végig, amígötödikbe nem kapcsol... majd apu megcsináltatja: Ezeket a női-nagytudás-elemeket, amik feltétlenül egyéniek, KIZÁRÓLAG AZ ADOTT NŐ BLCSESSÉGEI elemi férfikötelesség tolerálni. Ugyanígy igazi férfi szó nélkül tűri szeretkezés közben, hogy szerelme festékkel megetett haja szalmacsutakszerű halottan böködi az undorító borostás pofáját, állatt, kusoljon a barom! A nő egyéni, teljesen mindentőlfüggetlen ESZTÉTIKAI enn-öröm vágya az a mahagóniszínű tökegyedi hajszín, ami miatt a hajátraffiacsutak szerűvé pusztítja...

2014.09.17. 10:13:44

@Peter_Cs: Ha szigorúan ideológiakritikai és eszmetörténeti szempontból nézzük, a feminizmus már rég eltávolodott az antikapitalizmustól. Mondhatni: egyre kevesebb köze van a valódi rendszerkritikához.

De ha feminizmus, OKÉ… csak akkor ne hallgassunk a változásról! Miről? Arról, hogy az elsővonalú feminizmus rég elérte célkitűzéseit és szinte semmi célt nem hagyott a másod- és harmadvonalú feminizmusnak. Európai és amerikai nők tömegei emancipálódtak a kapitalizmusban. A másod- és harmadvonalú feminizmus, reális célok nélkül, átváltott öncélú filozofálgatásba („megszűnik a Nő, mint identitás”), elidegenedett a környezetétől, és már csak önmaga szánalmas fenntartására képes. Meg arra, hogy rátelepedjen témákra, és azokat kiforgassa önmagából. A családon belüli erőszak emberjogi téma, nem pedig feminista téma. A feminizmust lassan maga mögé utasítja az emberjogi aktivizmus. Ma nem a nők szabadsága az elérendő cél (feminizmus), hanem az ember szabadsága (emberjogi aktivizmus). Az ember pedig magában foglalja a férfit és a nőt. A feminizmus ma már a katedrán és a füstös kocsmában képes a vegetálásra. De nem csupán a feminizmus kiüresedéséről szokás hallgatni, hanem arról is, hogy a nőjogi mozgalom szép lassan kibékül a tőkés rendszerrel. A harmadvonalú feminizmus már régen nem kívánja megváltoztatni a fennálló gazdasági és társadalmi viszonyokat (legfeljebb szóban), csupán azért harcol, hogy a Nőnek is helye legyen a kapitalizmusban (hogy egy nő is vezethessen céget). A feminizmus eladta magát a Tőkének, mint egy kurva – a posztmodern nőjogi mozgalom a kapitalizmus szolgálólánya! Az ökofeminizmus egy rossz vicc. A marxista feministák többsége meg az egyetemeken a minimálbér többszörösét kereső oktatók és előadók - un. professzor asszonyok.

Az anarchofeministák (de gyűlölöm ezt a fogalomkreálmányt!) anarcho-kapitalisták pl. Szatmári Réka, Papp Réka Kinga. A NANE és annak zsoldosai pl. Antoni Rita a legdurvább állami beavatkozásokért üvöltöznek, ami éppen ellene mond az anarchista hagyománynak.

Az anarcho-feministák egyik legfőbb példaképe, Simone de Beauvoir sztálinista volt (hasonlóan szeretőjéhez, Sartre-hoz).

Másik főbb példaképük, Rosa Luxemburg meg nem volt feminista. Egy identitását kétségbeesetten kereső női ideológus volt, akit egyébként - minden keménykedése ellenére - a kommunizmus sem tudott kielégíteni. A német anarcho-kommunisták egyenesen vicsorogtak rá, amikor előjött a luxemburgista rendszer végső modelljével, ami a parlamentáris rendszer és a munkástanácsok egyfajta kombinációja lett volna. (Az anarcho-kommunisták el akarták törölni a parlamentáris rendszert, mint polgári berendezkedést.) Én inkább egy radikális szociáldemokratának tartom.

Mindenesetre ma a feminizmus a kapitalizmus egyik szolgálólánya. És a kapitalizmus elleni küzdelem maga után vonzza a szolgálólány elleni harcot is. A feminizmus ma már rég nem progresszív. Csak nézd meg, milyen libertariánus arcok kritizálják: Farkas Attila Márton, Puzsér Róbert, Csúzi Attila, Antal József, Deansdale. Sokat mondó, úgy gondolom...

2014.09.17. 10:53:49

@Peter_Cs:

1, Pussy Riot: Semmi spontanaitás nincs benne. Nyugati hatalmasságok által támogatott, bomlasztó provokátorok. A mögöttük álló pénzügyi és politikai köröknek nem tetszik, hogy Putyin nem engedelmeskedik a Wall Street-nek, nem adja el olcsón az orosz ásványkincseket a nyugati multiknak, sőt mi több, nem enged be sok nyugati multit, s önálló biztonság- és külpolitikája van. Talán emlékeznek egy páran, hogy a Pussy Riot az orosz téli olimpia bojkottjára hívta fel az európai közvéleményt, külön kitérve a Nyugatot és Oroszországot összekötő olaj- és gázkereskedelemre. Maga Kaufer írja le a mozgatórugókat, miközben az 1968-as szellemiség hőseinek tartja az együttest. Azt az együttest, amely mögött a kapitalizmus olyan tartóoszlopai állnak, mint az USA és az EU.

2, FEMEN: A vezetőjük egy férfi, Viktor Szvijackij, akinek ez a véleménye a saját zsoldosairól: "Ezek a lányok gyengék. Nincsen erős személyiségük. Nincsen vágyuk arra, hogy erősek legyenek. Ehelyett alárendelődnek, gerinctelenek, pontatlanok, ezek és más tulajdonságok miatt nem lehetnek politikai aktivisták. Meg kellett nekik tanítani." Vagyis a FEMEN-aktivisták valójában (szerintem meglehetősen rosszul képzett) zsoldoskatonák, akik végrehajtják a zsoldosvezér utasításait, természetesen a megfelelő koncért, zsoldért. Az egész célja nem a vallásos és politikai elnyomás elleni küzdelem, hanem a jól jövedelmező hype. A buta nyugati meg elhiszi, hogy az ukrán picsák tudatos feminista, antiklerális, liberális szabadságharcosok. Miközben jól fizetett zsoldosok, akiket a saját vezetőjük diktatórikus módszerekkel irányít, sőt, akikről a saját parancsnokuk mondja ki undorodva, hogy "gerinctelenek". Egy dokumentumfilm leleplezte az egész FEMEN-dolgot. A FEMEN-t, akiről a rednews.hu ír elítélő kritikát, jogosan, hiszen az egész csak paródiája a(z életképtelen) feminista-marxista ideológiának.

Frick László Intézet 2014.09.18. 04:42:34

@Ahasverus: Köszönöm a látogatását, értékeseket hordott össze azt leszámítva, ne tessék már abban a súéyos tévedésben meghalni, hogy JP Sartre sztalinista lett volna. Nem, nem volt az.

2014.09.18. 07:05:41

@Frick László Intézet: Köszönöm.

Azért Sartre időnként nagyon is szépen bevédte a Szovjetuniót. Nem volt olyan elvakult kritikusa, mint mondjuk Raymond Aron. Erről Poul Johnson részletesen ír az Értelmiségiek c. könyvében.

Frick László Emlékzenekar 2014.09.28. 07:07:34

@Ahasverus: Ez a "szovjetúnió védése" nagyon buta érv. Semmit se lehetett tudni a Szovjetúnióról , de pl akiknek szerencséje lett ott járni, azok revidiáltak. Hitlerről és a Náci Birodalomról se tudtak semmit azzor az Elit Európában, még 12938-ban sem. A Vörös Kereszt küldöttsége ellátogatott egy pár hitlerlágerbe és nem láttak látván semmit
különöset.
Mi sem sokat tudunk a Szovjetúnióról.
Gőzöm sincs Paul Johnsonról, viszont én olvastam Mihail Bulgakov A fehér gárdá -ját, olvastam ugyantőle a Kutyaszív-et, láttam ruszki katonákat, jártak hozzátartozóim a Szovjetúnióban, volt Riga 12 kismotorkerékpárom, mindent olvastam Maxim Gorkijtól, ami csak magyarul olvasható és még Szergej Dovlatov-tól is. Ezektükrében én inkább nyernék meg egy Ki tud többet a Szovjetúnióról vetélkedőt, mint ön vagy pedig Paul Johnson.
Teszemazt, hogy járt a Szovjetúnióban Yves Montande francia [euro]kommunista.
Nem tudhatjuk, hogy JP Sartre mit vélt volna Sztalin Szovjetúniójáról, ha van szerencséje ott járni

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2014.09.28. 12:22:39

Zseniális, hiánypótló blogbejegyzés. Rögvest személyes kedvencemmé vált. Köszönöm és ezzel egészíteném ki:

"A feminizmus nem több, mint kormányzati eszköz, mellyel megduplázható az adófizetők száma, valamint mindenféle egyéni szabadságjog félresöpörhető a pénzbehajtás útjából. Ez egy módszer, mellyel kizsigerelhetjük a szabadságot a létező összes szinten, és a dolog oroszlánrészének kivitelezését rábízhatjuk a lakosságra. Ez a kormányzati ellenőrzés becsempészésének módja a modern emberi élet minden aspektusába a hálószobától a tárgyalóteremig. A feminizmus egyáltalán nem ostobaság: a maga ördögi módján valami egészen zseniális."

huffnagel.blog.hu/2013/12/02/mirol_is_szol_valojaban_a_feminizmus_es_miert_kotelessege_minden_szabadsagszereto_embernek_harcolni_

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2014.10.14. 15:12:57

Na ha ezt a Lévai Anikó meglátja, csap majd nemulasst a Viktor!
süti beállítások módosítása